Hírek

2010.05.28. 16:26

Tényleg fájt, de lesz eredménye? Ma véget ért a Bajnai-korszak

Hivatalosan is véget ér ma a Bajnai-kormány pályafutása. A búcsúzási ceremónia részeként Sólyom László köztársasági elnök fogadta a távozó miniszterelnököt.

Világgazdaság Online - Vég Márton

A közel másfél órás találkozó után kiadott kommüniké szerint Bajnai Gordon egyrészt köszönetet mondott az államfőnek az együttműködésért. Másrészt rövid tájékoztatást adott a kormányzati átadás-átvétel aktuális kérdéseiről, az egyéves kormányfői tevékenysége mérlegéről, valamint az ország jelenlegi állapotáról.

Ennek kapcsán feltehető a kérdés: a végrehajtott költségvetési stabilizációnak köszönhető javulás mennyiben alapozza meg a jövőbeni felzárkózást? Bajnai Gordon úgy látja: az ország ma kifelé tart a válságból és régiós versenytársainál sok szempontból kezd újra jobban teljesíteni. A Fidesz ellenben nem győzi elégszer elmondani: a válságkezelés kudarcot vallott, így változatlanul gazdasági vészhelyzet van. „Alig egy éve három ígéretet tettünk. Visszafordítjuk az országot a gazdasági összeomlással fenyegető útról. Megteremtjük a gazdaság tartós növekedésének alapjait. És egyben tartjuk a társadalom stabilitását biztosító kereteket. Amire vállalkoztunk, elvégeztük. Stabil költségvetést, növekedési pályán lévő gazdaságot adunk át utódainknak” – hangsúlyozta a leköszönő kormányfő. Emlékeztetett arra: hivatalba lépését követő első nyilatkozatában tájékoztatta a lakosságot arról, hogy fájdalmas időszak következik.

Igazat mondott, nem árult zsákbamacskát. A magát kapusnak tituláló, Wallis-os múltja miatt sokat támadott Bajnai megszorító csomagja tényleg sok fájdalommal járt. A 13. havi nyugdíj megszüntetését, az áfa emelését, a táppénzek csökkentését, a gyes és a gyed időtartamának megrövidítését és a családi pótlék befagyasztását senki nem fogadta kitörő örömmel. Ez tükröződött az európai parlamenti választások eredményén is. A gazdaság élénkítése érdekében ugyanakkor kevésbé radikális intézkedéseket hoztak. A személyi jövedelemadó alsó sávhatárának kiterjesztése, az eva bevételi hatályának növelése, és a csökkenő munkáltatói járulékok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Azt pedig csak remélni lehet, hogy a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése fenntarthatóvá tette a nyugdíjrendszert. Sokaknak jó hír volt viszont, hogy kabaréba illő kísérletek ellenére alkotmányellenes lett az ingatlanadó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!