Hírek

2010.05.25. 05:00

Kezdődik a programvita

A múlt szombaton benyújtott kormányprogram vitája ma kezdődik meg a parlamentben. Szombaton szavaznak a képviselők a Nemzeti Együttműködés Programja című dokumentumról, valamint Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt megválasztásáról.

VG

A dokumentum egyébként öt nagy nemzeti ügyet vázol fel. A gazdasági rész azzal a már régi ígérettel kezdődik, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet kell teremteni. El szeretnék érni, hogy az uniós tagállamokhoz hasonlóan nálunk is legalább 70 százalékos legyen a közbeszerzési eljárásoknál a győztes hazai cégek aránya.

Egyszerűbb adórendszert helyez kilátásba, konkrét lépésekről azonban nem beszél a program. S kijelenti, a vállalkozások tevékenységét szabályozó előírások terheinek mérséklésével közvetlenül 300-500 milliárd forinttal csökkennek évente a cégek költségei.

A forintkamatok nyugat-európai szintre történő csökkentése mellett az új kormány harcot indít majd az erőfölénnyel való visszaélés ellen. A cégvezetők alapvetően optimisták, különösen a munkahelyteremtő programokat várják, remélve a hazai fogyasztás bővülését. Beck György, a magyarországi Vodafone vezetője is egyetért a célkitűzésekkel, bár szerinte kissé túl sok irányba akar a kabinet egyszerre elindulni.

Ezek is érdekelhetik