Hírek

2010.05.05. 09:10

Így egyszerűsíthetik az adókat Orbán

Áramvonalasítás. Egyszerűsítés, akár az átalányadózás lehetőségének a kiterjesztésével is – a legutóbbi bejelentések alapján így készül az új kormány az adórendszer átalakítására.

VG

Egy ilyen adóreform biztosan elnyeri az adófizetők tetszését, ám az állam is jól járna az átalakítással: a jelenlegi keretek között ugyanis tetemes kapacitásokat igényel a közteherviselés ellenőrzése.

Csak adószámmal rendelkező magánszemélyből és egyéni vállalkozóból közel egymillió van Magyarországon, a kisvállalkozások világát pedig számtalan – sokszor csak néhány tucat adózó által igénybe vett – adókedvezmény teszi szövevényesebbé. Igaz, több százmilliárd forintnyi kedvezmény jelenik meg évről évre a társasági adónál is.

Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) „túlélési esélyeit” javítja, hogy az ebből származó bevétel nőtt.

Az evások száma ugyanakkor százezer alá csökkent, az ekhósok tábora pedig tízezer fő körül jár, e két csoport tehát csak kis részét teszi ki az összes adófizetőnek. Az átalányadózók sincsenek sokan: 2008-as adóhatósági adatok szerint az egyéni vállalkozók közül mindössze 25 ezren éltek e lehetőséggel.

Ezek is érdekelhetik