Hírek

2010.03.30. 09:35

Tengerikígyó Volánbusz-tender - Senki nem beszél

A Volánbusz Zrt. a közeljövőben egyfordulós, nyílt közbeszerzési eljárást indít ugyanolyan buszok beszerzésére, amelyekre a tavaly április 24-i határidővel már kért ajánlatokat.

Világgazdaság

Az azóta eltelt egy év az egyik elutasított pályázó, a székesfehérvári Alfa Busz Kft., valamint a Volánbusz pengeváltásával – hiánypótláskérésekkel, közbeszerzési döntőbizottsági határozatokkal és fellebbezésekkel – volt terhes.

Mint ismert, a közbeszerzési döntőbizottság a múlt héten végül is elutasította az Alfa legutóbbi, februári beadványát is. Igaz, eljárási hiba miatt a Volánbusszal szemben 3 millió forintos bírságot szabott ki, ám minden ezt meghaladó jogorvoslati kérelmet elutasított.

Az összesen hatvan alacsony padlós jármű megvásárlásáról szóló, tengeri kígyóvá terebélyesedett üggyel kapcsolatban a Volánbusz Zrt. elzárkózott attól, hogy bármilyen szintű vezetője részletes tájékoztatást adjon. Csupán egy közleményt adtak ki, amely szerint a meghatározott szerződéses feltételek mellett kizárólag az ajánlati ár lesz az új pályázatban az egyedüli értékelési szempont.

A közlekedési társaság szerint a döntőbizottság helybenhagyta a cég döntését, hogy az Alfa Busz Kereskedelmi Kft. ajánlata érvénytelen, és a nyertes a 9 millió 866 ezer eurós ajánlatot tett kínai Xiamen King Long United Automotive Industry CO, a második helyezett pedig a cseh VIKO s.r.o. Mogyorossy Tibort, az Alfa Busz ügyvezető igazgatóját és többségi tulajdonosát nem sikerült elérnünk telefonon, úgy értesültünk, hogy ez ügyben senkivel nem kíván beszélni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!