Hírek

2010.03.25. 15:43

Az EKB nem löki a szakadékba Athént

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke ma bejelentette, hogy az év végéig változatlanul hagyja a letétbe helyezett kötvényekre vonatkozó fedezet szintjét.

Reuters - Világgazdaság Online

Görögországot az adósságkrízis kezdete óta többször leminősítették, az Európai Központi Bank a válságra való reakcióként lejjebb engedte azt a minimum fedezeti szintet, amelyet az államkötvények befogadásához igényel. A piac attól tartott, hogy az ideiglenes intézkedést visszavonja az EKB, ezzel az államcsőd irányába kényszerítve Görögországot, amely így nem tudná befogadtatni állampapírjait.

Jean-Claude Trichet a Reuters tudósítása szerint most leszögezte, hogy a minimum biztosítási szint változatlan marad. A hír hallatán az euró kissé erősített a dollárral szembeni tízhavi mélypontról, az európai részvények pedig 17 hónapos csúcsra emelkedtek. A FSTE Eurofirst 300 0,7 százalékkal emelkedett.

A nyugtalanság azonban még mindig nem szűnt meg teljesen, hiszen a piac az Európai Unió döntését várja Görögország ügyében. A tagországok többsége támogatja az EU-n belüli, kétoldalú segítséget, Angela Merkel azonban továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy bármilyen európai mentőöv csak a végső megoldás lehet és az akcióba feltétlenül be kell vonni az IMF-et.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!