2009.11.30. 11:40
Marad az orosz vonal a Malévnál
Meglépik a beígért pótlólagos kiszervezéseket a Malévnál, de a vezérigazgató nem mond le, ha az év végéig nem sikerül rendezni a tulajdonviszonyokat, illetve elfogadtatni a tulajdonosokkal a szeptemberben elkészített hároméves üzleti tervet.
Ezt maga Martin Gauss mondta a Világgazdaságnak a hét végén, egyúttal megerősítette, hogy nem hagy fel a létszámleépítéssel és az orosz vonallal sem, de az orosz piacot nem tekinti olyan fontosnak, mint a korábbi cégvezetés.
Kérdés, hogy a magyar állam milyen jogi és pénzügyi manőverekkel tud ismét fő tulajdonos lenni a cégben. Kétséges azonban, hogy még a választásokig sor kerül erre, illetve mit kezd a céggel az új kormányzat. A csaknem 20 milliárd forintos tartozás vélhetően tulajdoni résszé változik, friss tőke viszont biztos nem jön, márpedig a lét ennek a függvénye.
Szakmai szempontból az a legfontosabb, hogy eldől-e végre, milyen üzleti modellt választ a vállalat. Erre vonatkozó kérdésünkre a vezérigazgató kétséget nem hagyva azt mondta: megváltoztatják a Malévről kialakult képet azzal, hogy egy „gyűjtő-elosztó” légitársasággá alakítják. „Egy széles közönség légitársasága akarunk lenni: a turista utasoké, akik alacsony árú jegyeket keresnek, és az üzleti utasoké is, akiknek fontos a repülőtéri várók használata vagy a kiemelt szintű minőségi szolgáltatás” – fejtegette.