Réz, arany, all in

Noha bizonyítani természetesen nem tudom, igen erős a gyanúm, hogy a legújabb – a szocialista párt számára a legenyhébben szólva sem kedvező – közvélemény-kutatási eredmények is komoly szerepet játszottak abban, hogy a kormányfő az elmúlt pár napban az átlagosnál és a megszokottnál is jóval vehemensebben támadta az ellenzék legnagyobb pártját és annak vezetőjét. Mindez valamelyest érthető is, hiszen a közvélemény-kutatók által sorra-rendre közzé tett adatok nem csupán azt mutatják, hogy egy rövidke (mondhatni: átmeneti) csökkenést követően újra jelentősen nőtt a különbség a Fidesz és az MSZP támogatottsága között, hanem azt is, hogy a szocialista párt az itthon is egyre súlyosabb helyzetet teremtő gazdasági válságból korántsem profitálhat annyit, mint amennyit néhány politológus jósolt, és amennyire az MSZP esetleg számított. Így aztán maradt a régi, többször is bevált „recept”, azaz a Fidesz és személy szerint Orbán Viktor ostorozása, amelyet maga Gyurcsány Ferenc indított el egy napilapnak adott interjújában..., a Fidesz elnökét „a rendszerváltás óta eltelt időszak legveszélyesebb politikai szélhámosának” nevezve, akinek a pártja „rezet ad el aranyáron”, ugyanis azt a hazugságot próbálja meg az emberekkel elhitetni, miszerint „lehet úgy változtatni az ország helyzetén, hogy nem csinálunk semmit”. Lényegében erre a „nyitányra” rímelt aztán az MSZP tegnapi sajtótájékoztatója is, amelyen arra szólították fel Orbánt, hogy ha van egyáltalán gondolata (no, és persze, nincs parlament-fóbiája), akkor az üres fenyegetőzések és az egymásnak ellentmondó kiszivárogtatások helyett álljon végre a nyilvánosság elé, és ossza meg a közvéleménnyel pártja programját.

Nos, hogy a kormánypárt számára ismét bejön-e a keményebb hangütés, a konfrontatívabb politika, az természetesen kérdés..., és nem elsősorban amiatt, amit Tölgyessy Péter politikai elemző is nyilatkozott, hogy tudniillik „a baloldalt elbutította az elmúlt esztendőkben folytatott orbánozás”, mint inkább azért, mert a mai politikai-gazdasági-társadalmi viszonyok között ez a „cseszegetős-démonizálós” stílus szemmel láthatóan nem működik, így aztán előbb-utóbb a kormányoldalon is illene majd észrevenni, hogy csak és kizárólag Orbán „faragásából” nem lehet megélni. Teljesen elhibázottnak mindazonáltal mégsem mondanám Gyurcsányék koncepcióját, merthogy számukra valóban az „orbánviktorozás” jelent némi esélyt. Ha ugyanis a Fidesz elnöke továbbra sem rukkol ki konkrétumokkal, az tuladonképpen  annak a beismerése, hogy a hatalom mielőbbi átvételén túlmenően nincs  kézzel fogható elképzelés a „kamrában” (az „azért nem mondunk semmit, mert ellopják”-féle érvelés már egyre nehezebben tartható)..., ha viszont előjön valamilyen programfélével (amely értelemszerűen nem kizárólag a „közönségnek” oly kedves – így fennen hangoztatott – adócsökkentésből áll), azt ízekre lehet szedni, szét lehet cincálni, sőt, a segítségével esetleg még azt is be lehet bizonyítani, hogy a Fidesz sem képes megszorítások nélkül kivezetni az országot a válságból. Ha a póker nyelvére akarnám lefordítani mindazt, ami mostanság a hazai politikai színpadon zajlik, akár azt is mondhatnám, hogy a heads up (szabad fordításban: egy az egy ellen való küzdelem) két résztvevőjének immáron teljesen mást kell játszaniuk..., a chipleader Orbánnak nem kell kockáztatnia, kényelmesen kivárhat, hogy  csak a tuti (vagy legalábbis annak látszó) partikba menjen bele, míg a „pénze” javát – no, és az önbizalma egy részét – elveszítő Gyurcsánynak szinte nincs is más választása, mint a még megmaradt „zsetonok” újbóli és újbóli betolása (all in). A játszma nagyon a végéhez közeledik.