2009.03.09. 14:43
Ellentmondásos a pedagóguspótlékokról szóló szabályozás
Ellentmondásos a pedagóguspótlékokról szóló jogszabály a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint, ezért az érdekvédelmi tömörülés a vonatkozó rendelet módosítását indítványozza Hiller István oktatási miniszterhez címzett levelében.
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az MTI kérdésére hétfőn elmondta: a kormányrendelet egyik pontjában az szerepel, hogy például az osztályfőnöki munkáért kifizethető pótlék a 20 ezer forintos alap 38-100 százaléka, azaz bruttó 7600-20 ezer forint lehet. Ugyanebben a jogszabályban azonban az is szerepel, hogy az összesen kifizethető pótlék nem haladhatja meg az alap 75 százalékát, azaz 15 ezer forintot.
Ennek a jogszabályi ellentmondásnak a feloldását kéri a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Kerpen Gábor elmondta, hogy pótlék jár a pedagógusoknak nemcsak az osztályfőnöki munka ellátásáért, hanem a gyermekvédelmi feladatok elvégzéséért, a halmozottan hátrányos gyerekekkel való foglalkozásért, munkaközösség vezetéséért. A problémát a PDSZ felveti a Közoktatáspolitikai Tanács keddi ülésén is - közölte Kerpen Gábor.