Hírek

2009.02.11. 13:34

Zuschlag semmi újat nem mondott, de délután folytatja

Zuschlag János szerda délután folytatja vallomását az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper tárgyalásán Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.

BAMA

Fodor Endre tanácsvezető bíró a hosszabb szünet elrendelése előtt közölte: délután azt igyekeznek tisztázni, hogy az ügyben szereplő melyik számla, illetve egyesület fiktív.

A bíró jelezte, hogy Zuschlag János meghallgatása várhatóan több napot vesz majd igénybe. A tárgyalás délelőtti részében Zuschlag János, akit felbujtóként különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettével vádolnak, előrebocsátotta: három témában nem kíván nyilatkozni.

Ezek közül kettő az esetleges rendőri kapcsolatok, illetve a telefonlehallgatások témája, melyben a Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálódott. Erről ugyanis - mondta Zuschlag - államtitoksértés nélkül nem tud beszélni. Nem részletezi ezen kívül, hogy kinek milyen szerepe volt a pályázati döntéshozatalban - tette hozzá az egykori szocialista képviselő.

A szerdai tárgyalás kezdetén a bíró bejelentette, hogy nem idézi be tanúként a perben Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktort, Dávid Ibolyát, Fodor Gábort, valamint Deutsch Tamást, Jánosi Györgyöt, Göncz Kingát és Demszky Gábort. A politikusok kihallgatását még decemberben javasolta az egyik vádlott ügyvédje, arra hivatkozva: a pártok vezetői nyilatkozhatnának arról, hogy a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei milyen forrásokból gazdálkodtak.

A volt és jelenlegi miniszterek pedig az általuk vezetett tárcák pályáztatási gyakorlatáról beszélhetnének. A bíró szerint ez szükségtelen, mert az eddigi adatok szerint a vádbeli bűncselekményekről nem tudtak a megnevezettek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!