Hírek

2009.02.17. 14:41

Kirúgták a saját zsebre dolgozó BKV-ellenőröket

Azonnali hatállyal elbocsátották állásából a vesztegetéssel gyanúsított négy BKV-ellenőrt - közölte Kiricsi Karola, a közlekedési cég szóvivője.

BAMA

A BKV azután döntött a szombaton őrizetbe vett négy jegyellenőr elbocsátásáról, hogy a bíróság megállapította: megalapozott a velük szemben megfogalmazott gyanú.

Kiricsi Karola hétfői nyilatkozata szerint szigorúbb lesz ezentúl a BKV-ellenőrökre vonatkozó felvételi követelmény és a munkájukat is jobban vizsgálja a társaság. "Mostantól szigorúbban átvilágítjuk a jelentkezőket". A szóvivő arról is beszámolt, hogy a jegyellenőröket ezentúl "beépített bliccelőkkel", úgynevezett próbavásárlókkal ellenőrzik, kiválasztásukat már megkezdte a BKV.

Tájékoztatása szerint a cégnél 406 ellenőr teljesít szolgálatot, akik évente mintegy húszmillió utast ellenőriznek. Évente négy-öt, a szombatihoz hasonló eset fordul elő a cégnél - tette hozzá. A BKV az utasok érdekeit szem előtt tartva és a 12 ezer tisztességes munkavállaló jó hírének védelme érdekében elhatárolódik az ilyen esetektől - közölte a szóvivő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés miatt indított eljárást négy BKV-ellenőr ellen, akiket szombaton vettek őrizetbe. A rendőrségi tájékoztatás szerint a gyanúsítottak a jegy és bérlet nélkül utazó emberektől pénzt fogadtak el azért, hogy eltekintsenek a bírság kiszabásától.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!