Hírek

2009.02.06. 17:40

Kenőpénzért eljárásokat szüntettek meg az APEH-nél

„Nem rendelte el az előzetes letartóztatását a bíróság annak a két volt APEH-dolgozónak, aki a rendőrség gyanúja szerint kenőpénzekért cserébe azt ígérte cégeknek, hogy megszüntetik az ellenük folyó eljárásokat” – közölte a Fővárosi Főügyészség.

É. S.

Az egyik férfi szabadlábon védekezhet, míg a másik esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság. A Magyar Hírlap információi szerint az egyik gyanúsított L. Balázs, aki a bűncselekmény idején az APEH operatív ellenőrzési főosztályának ellenőre volt, a másik pedig T. Béla, az APEH Közép-magyarországi Regionális igazgatóságának volt revizora.

2008 augusztusában egy férfi, aki az APEH munkatársaként mutatkozott be, telefonon kereste meg a sértettet, és találkozóra hívta, hogy ajánlatát személyesen ismertesse. Ezen a megbeszélésen már a társával együtt jelent meg – mindketten APEH-igazolványt mutattak fel – , és közölte a sértettel, hogy ellenőrzés alá vonták a cégét, de mintegy kétmillió forint ellenében megszüntetik az adóhatósági eljárást.
Több találkozó és megbeszélés után február 3-án rendőrség tetten érte őket. T. Bélát hivatali befolyással üzérkedés bűntettével, L. Balázst hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják a nyomozók.

É. S. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!