Hírek

2009.02.10. 13:54

Gyurcsány: El kell indítani a reform második hullámát

Nemzeti megállapodás szükséges a miniszterelnök szerint az euró bevezetéséhez, az EU átlagánál gyorsabb gazdasági növekedés és a magasabb foglalkoztatottság eléréséhez Magyarországon, az erre vonatkozó első javaslat a jövő hétre készül el.

VGO - MTI Eco

"Széleskörű összefogásra, nemzeti megállapodásra van szükség egy olyan gazdaság- és társadalompolitikai program kidolgozásához, amelynek segítségével három cél együttesen valósulhat meg: euróval fizethetünk, gazdaságunk gyorsabban növekszik, mint az EU-átlag, valamint a mainál lényegesen többen dolgoznak" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) ülését követő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

A miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a nemzeti összefogásban a lehető legszélesebb körre számít. Magyarország nem pártokból áll, a társadalom túlnyomó többsége nem tagja egyetlen pártnak sem - hangsúlyozta, hozzátéve: a kormány a jövő héten várhatóan "leteszi az asztalra" a nemzeti megállapodás tartalmára vonatkozó első javaslatát.

Gyurcsány Ferenc három időtávra osztotta az ország vezetése előtt álló feladatokat. Rövid távon az a legfontosabb, hogy a családok és a vállalatok jelenlegi gondjaira megoldást találjunk, kezeljük például a lakás- és devizahitelesek helyzetét - fogalmazott. Középtávon olyan gazdasági szerkezetváltás elindítása a feladat, amely alkalmassá teszi Magyarországot arra, hogy a válság után az élenjárók közé kerüljön. Ennek keretében a reformfolyamatok első, 2006-tól 2008 tavaszáig tartó időszaka után most el kell indítani a második hullámot - hangsúlyozta. A kormányfő szerint hosszú távon olyan feladatok megoldása vár az országra, mint az oktatás és az egészségügy igazságosabbá tétele, a hozzáférés elvének biztosítása. A reformoknak ez a hulláma 2010-en is túlmutat - tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!