Hírek

2009.02.14. 14:47

Először került nő a kormányba Szaúd-Arábiában

Első ízben került be nő Szaúd-Arábia kormányába. Abdallah uralkodó szombaton kormányátalakítást hajtott végre, aminek keretében Nura al-Fajez személyében egy hölgyet nevezett ki oktatási miniszterhelyettessé.

BAMA

Ez komoly előrelépés az ultrakonzervatív Szaúd-Arábiában, ahol a nők csak akkor utazhatnak, dolgozhatnak, házasodhatnak, s akkor kérhetnek orvosi kezelést, ha azt családjuk valamelyik férfitagja engedélyezi.

A mostani volt egyébként az első kormányátalakítás Abdallah 2005-ös trónra kerülése óta. Ennek keretében új vezető került az oktatási, az igazságügyi, a tájékoztatási és az egészségügyi minisztérium élére. Személycsere történt a jegybank élén is, s leváltották a komoly befolyással bíró vallási rendőrség eddigi ultrakonzervatív vezetőjét, Ibrahim al-Gait sejket, valamint a szaúdi legfelsőbb bíróság elnökét.

Ez utóbbi, Száleh al-Lihedán sejk tavaly komoly felháborodást keltett az arab világban azzal a vallási rendeletével, fatvájával, amely szerint meg lehet ölni az "erkölcstelen adásokat sugárzó" műholdas televíziók tulajdonosait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!