2009.01.31. 13:47
Szekeres: érdemi szerepe van a kongresszusnak
Szekeres Imre szerint a MSZP márciusi kongresszusának érdemi szerepe van egyrészt abban, hogy jól válaszoljanak a világgazdasági válság miatt szükséges modellváltás kihívásaira, másrészt állást kell foglalnia a párt nyitottsága mellett lehetséges politikai és társadalmi együttműködések tekintetében.
A szocialista elnökhelyettes erről a Komárom-Esztergom megyei tisztújításon beszélt, ahol újraválasztották a jelenlegi elnököt, Lukács Zoltánt. Szekeres Imre az MTI-nek elmondta: a kongresszusnak biztosítania kell a politikai feltételeit annak, hogy visszanyerjék azon választópolgárok bizalmát, akik korábban támogatták az MSZP-t. Ha a hitelességünket visszanyerjük, akkor visszaadjuk a párttagoknak, a helyi pártszervezeteknek azt az érzést, hogy egy erős, sikeres és baloldali értékek mentén politizáló párthoz tartoznak - fogalmazott.
Hozzátette: ehhez az kell, hogy a kongresszuson a vezetők megválasztásánál szempont legyen, az adott politikus milyen politikai tartalommal kívánja betölteni tisztségét, ki tud többet tenni az adott pozícióban, és az is fontos, hogy a politikai erőterek kiegyenlítsék egymást, a megválasztott politikusok képesek legyenek együtt dolgozni. Az elnökhelyettes kitért arra is, ha a következő országgyűlési választásokon nem csak két párt jutna be a parlamentbe, hanem annak tagja lesz az SZDSZ és az MDF is, akkor megnő az esélye, hogy létrejöjjön olyan kormánykoalíció, amelynek az MSZP mellett tagja ez a két párt is.
Hangsúlyozta: hosszú választási időszak kezdődik az európai parlamenti választásokkal, a kongresszus pedig világossá fogja tenni, hogy az MSZP-nek az önkormányzati választás legalább olyan fontos, mint az országgyűlési, vagy az európai parlamenti választások. Véleménye szerint az MSZP számára az élet magasra emelte a lécet. Ilyen bonyolult és gyorsan változó körülmények között még nehezebb konszolidálni a helyzetet és sikeresen kormányozni, de a kabinet által képviselt politika tisztességesnek, sőt szociáldemokratának mondható - vélekedett.
mti -->