Hírek

2008.11.26. 11:35

A Fidesz szerint nincs indoka a 13. havi nyugdíj maximalizálásának

A Fidesz szerint sem gazdasági, sem költségvetési kényszer nem indokolta a 13. havi nyugdíjak 80 ezer forintos maximálását. A párt mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjak megőrizzék reálértéküket – mondta Iván László, a Fidesz szakpolitikusa.

mti

Az ellenzéki országgyűlési képviselő arra figyelmeztetett: a 13. havi nyugdíjak elvétele, illetve csökkentése nyomán egyre több nyugdíjas kerülhet megélhetési válságba. Álláspontja szerint inkább az állami cégek igazgatósági, felügyelő-bizottsági fizetéseinek csökkentésével kellene spórolnia az államnak. Iván szerint az országgyűlés keddi döntése után jövőre 300 ezer nyugdíjas egyáltalán nem kapja meg a 13. havi nyugdíjat, egymillió érintettnek pedig 80 ezer forintban maximálták a juttatást. „A szocialistáknak igazából csak akkor kellenek a nyugdíjasok, ha a szavazatukat vagy a pénzüket el lehet venni” – fogalmazott a fideszes szakpolitikus.

Ezek is érdekelhetik