Hírek

2008.10.30. 17:46

Zuschlag 180 milliót kért a szocialistáktól?

Még az akkoriban miniszterként dolgozó Gyurcsány Ferenc is szólt Zuschlag Jánosnak 2004 januárjában egy ünnepi vacsora után, hogy figyeljen oda a pályázataira.

Miklós László

Gyurcsány Ferenc is szólt Zuschlag Jánosnak 2004 januárjában egy ünnepi vacsora után, hogy figyeljen oda a pályázataira – ezt állította csütörtökön Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Ladost tegnap immár hatodik napja hallgatta ki dr. Fodor Endre bíró. A kihallgatás délután véget ért, ekkor az ügyész kérdezhetett Ladostól, jövő szerdán pedig az ügyvédek tehetnek fel kérdéseket.

A tegnap tartott bírósági tárgyalási az állítólagos miniszteri „kitörésen” kívül az is elhangzott, hogy pénzt kért a Parlamenti mandátumáról történő lemondásért az MSZP-től Zuschlag, majd pénzt kért akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált a számára, hogy nem úszhatja meg büntetlenül a „Zuschlag-ügyet”. Lados István Zuschlag barátjától, Györfi Ludovictól azt hallotta, hogy a pályázat-hamisítási botrány nyilvánosságra kerülését követően a politikus 150 milliót kért a szocialista párttól az „elcsalt” összegek visszafizetésére. Ezen kívül további 30 milliót akart a szocialistáktól az ügyészségi eljárás során felmerült „költségeire”. A 150 millióra azért lett volna szükség, hogy a büntetési tételeket a kár megtérítésével „leszorítsák” – vallotta Lados.

Három évvel ezelőtt, 2005 szeptember 12-én egyébként a megvádolt szocialista politikus személyi titkára fültanúja volt egy telefonbeszélgetésnek, amit Zuschlag folytatott a képviselői irodaházban, az emlékezetes holokausztos viccelődését követően valakivel. Ekkor Zuschlag az ismeretlen személlyel nyíltan és cinikusan arról beszélt, hogy az MSZP vezetőivel tárgyalást folytat a képviselői mandátumáról történő lemondásról. Feltételként szabva meg, hogy több tíz milliót fizessen a párt a számára. A beszélgetést az irodában tartózkodó Lados a mobiltelefonján – amit akkor kismagnóként is használt – pillanatnyi ötlettől vezérelve, rögzítette. Azért – indokolt tegnap dr. Fodor Endre bírónak –, mert döbbenetesnek tartotta Zuschlag mondandóját.

Csütörtökön egyébként kora délutánig úgy volt, hogy a beszélgetést – melyen csak Zuschlag hangja hallható, a másik telefonálóé nem – lejátsszák a tárgyalóteremben. Azonban úgy döntött dr. Fodor Endre, hogy majd Zuschlag vallomása közben, legkorábban 1-3 hét múlva teszi nyilvánossá a felvételt.

Miklós László Zuschlag -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!