Hírek

2008.10.04. 18:30

Gyurcsány szerint Orbán csak nyafog

"Legfőbb politikai riválisomtól programot az elmúlt hat évben még nem hallottam, nyafogást, azt igen - jelentette ki a miniszterelnök.

mti

A szociális rendszer átalakításának kiindulópontja, hogy a versenyképességet javító intézkedések ne veszélyeztessék az eddig elért szociális biztonságot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton Budapesten a párt Baloldali Tömörülés platformjának országos értekezletén.

Összekapaszkodó Magyarországgal, erős szociális hálóval kiépített jóléti rendszerrel lehet elérni a gyorsabb növekedést és a nagyobb szociális biztonságot - fogalmazott a kormányfő, akit megérkezésekor nagy tapssal fogadtak és beszéde alatt is többször megtapsoltak.

Magyarország útválasztásnál áll - szögezte le Gyurcsány Ferenc. Szerinte egy út vezet ahhoz, hogy gyorsabb legyen a közös jövedelem, a gazdaság növekedése, illetve nagyobb legyen a szociális biztonság: többeknek kell dolgozniuk a mai kevesebb, mint négymillió embernél. Akik pedig dolgoznak, azok megbecsültebben, több értéket teremtve tegyék ezt, és összességében együtt több jövedelmet állítsanak elő.
"A legjobb szociálpolitika az, hogy nagyon sok embernek van megbecsült, kiszámítható munkája" - tette hozzá.

Ahhoz, hogy Magyarországon legalább félmillió ember számára a következő évtized végéig munkát lehessen adni, egyszerre több lépést kell meglépni, egy eszközzel nem megoldható ez a probléma - szögezte le a kormányfő. Gyurcsány Ferenc szerint több forrás kell fordítani az oktatásra; a szociális biztonságot nem szabad veszélyeztetni; mérsékelt, nyugodt, kiegyensúlyozott politikát kell folytatni.
A miniszterelnök leszögezte: oktatásra, tudományra, műveltségre, képzésre a mainál ötven százalékkal többet kell fordítani közép- és hosszú távon.

A szociális rendszer átalakításnál a zéróponthoz kell a szocialistáknak lecövekelniük magukat - fogalmazott a kormányfő. E szerint az "úgymond" versenyképességet javító intézkedéseket nem veszélyeztethetik az elért szociális biztonság szintjét.

A nyugdíjrendszerről szólva a miniszterelnök kiemelte: a jelenlegi számítási módszer az infláció és a nettó keresetek beszámítása 2020-ig fenntartható.
A Megegyezés című programban az MSZP azt javasolja, hogy induljon el középtávon egy járulék- és adócsökkentési program, amelyet alapvetően az finanszírozna, hogy egyre többen fizetnek adót és egyre többen dolgoznak.

A következő két évben az MSZP feladata, hogy létrehozza azt a nemzeti víziót, amelyben Magyarország befejezi a felzárkózást és európai életminőséget produkál a következő évtized végre, úgy, hogy azt nem kevesek, hanem mindenki számára biztosítja - mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint az MSZP meg tudja alkotni ezt a programot.

"Legfőbb politikai riválisomtól programot az elmúlt hat évben még nem hallottam, nyafogást, azt igen  - jelentette ki a miniszterelnök. Nem az fog győzni a végén, aki gyalázatosabban tudja szidni politikai ellenfeleit, aki szemérmetlenül összefog a szélsőjobboldallal, hanem az, aki hosszabb távra elhihető, bizonyított és a sokaságot felemelő, hihető perspektívát tud adni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!