Hírek

2008.10.20. 18:15

Ellentmondó elképzelések a költségvetési tanácsról

A költségvetési tanács felállításáról kétféle elképzelés fut párhuzamosan a parlamentben: az Országgyűlés többsége hétfőn támogatta, hogy vegyék napirendre a Fidesz alkotmánymódosítását, de már a Ház előtt van az MSZP-MDF módosító csomagja is, amely más hatáskörrel és tagokkal javasolja a tanács felállítását, és mellé költségvetési hivatalt is létrehozna.

mti

A Fidesz a költségvetési tanácsról szóló határozati javaslatát 2006 májusában nyújtotta be, majd 2006 december 18-án egy  alkotmánymódosításba foglalta a tanácsról szóló indítványát. Ennek  napirendre vételét azóta 47 alkalommal utasította el a Ház, hétfőn  azonban 362 igen, 3 nem és egy tartózkodás mellett 48-adszorra mégis  napirendre vette. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője ezzel kapcsolatban azt mondta: aggodalommal figyelik, hogy a napirendre vétel mögött valós szándék van-e, ugyanis - a múlt héten benyújtott közös  MSZP-MDF közpénzügyi javaslatcsomag miatt - szerinte elképzelhető,  hogy azért engedte napirendre az MSZP a fideszes indítványt, mert  megtalálta a módját, miként gyengíthetné a költségvetési tanácsot.

Mint mondta, a Fidesz erős, független költségvetési tanácsot  szeretne, amely képes ismét hitelessé tenni a magyar költségvetési  és gazdaságpolitikát, szerinte azonban a fideszes javaslattal szemben a közös MSZP-MDF indítvány a kormánypártok "appendixévé"  tenné a tanácsot. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz javaslata szerint a háromtagú költségvetési tanács a Magyar Nemzeti Bank elnökéből, az Állami  Számvevőszék elnökéből és a köztársasági elnök által 6 évre jelölt elismert közgazdászból állna, és feladata lenne a költségvetési  törvények hitelességének vizsgálata.

Ezzel szemben az MSZP-MDF javaslat szerint a tanács egy-egy  tagját a miniszterelnök, a házelnök és a köztársasági elnök  jelölhetne, és a Országgyűlés három évre választaná őket - mondta a fideszes politikus, aki szerint ez egy hivatali idejét és státuszát tekintve is a kormány, a kormányzati szféra és a kormánypártok  érdekköre alá rendelt már-már felesleges intézmény képét vetíti  előre. Navracsics Tibor szerint a költségvetési plafon és a közpénzügyi  törvény csak akkor bír ételemmel, ha megvan az intézményi alapja, ez  pedig a költségvetési tanács.

Az MTI kérdésére - mi a véleményük az MSZP-MDF indítványban  ugyancsak javasolt költségvetési hivatalról - Navracsics Tibor azt  mondta, a két intézményt együtt soknak tartja. Nem sóhivatalokat  képzelünk el, hanem független, alkotmányos alappal rendelkező  intézményeket, amelyek képesek a kormányzati politikát hitelessé  tenni - mondta a politikus, aki szerint a takarékosság is szempont,  nem kell száz embernek egy intézményben dolgozni, elég, ha erős hatáskörrel rendelkezik. Szabó Lajos, az MSZP költségvetési munkacsoportjának vezetője a  hétfőn az MTI-nek azt mondta, a szocialisták minden javaslatra és  egyeztetésre nyitottak. Emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ  költségvetési plafontörvényéhez benyújtott MSZP-MDF módosító csomagban javaslatot tesznek a három tagú testület létrehozására és  működésére is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!