Hírek

2008.08.27. 14:34

Újra benyújtja nyugdíjreform-javaslatát a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az ősz folyamán ismét benyújtja az Országgyűlésnek nyugdíjtörvény-javaslatát, amit az elmúlt hónapokban a Barankovics Alapítvány a legfrissebb adatokkal korrigált, és ennek megfelelően elkészítette a háttérszámításokat is. Mindez most egy kötetben jelent meg.

mti

 Semjén Zsolt, a párt elnök-frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a nyugdíjrendszer nagyon összetett, bonyolult rendszer, ezért tartották fontosnak, hogy az ide kapcsolódó törvényjavaslatokat, illetve ezek háttérszámításait, háttértanulmányait kötetbe rendezve adják közre az érdeklődők számára. Reményeik szerint e munka alapján elindul egy szakmai vita arról, milyen legyen hosszú távon a magyar nyugdíjrendszer.

A részletekről Mészáros József, a Barankovics Alapítvány kuratóriumának elnöke közölte: a következő időszakban nyugdíjba vonulók nyugdíja nagyban függ az egyes ember aktív korában tett erőfeszítéseitől, azaz attól, mennyi nyugdíjat fizetett be a kasszába. Aki többet fizetett, annak több lesz a nyugdíja is.

Ez a nagyon bonyolult rendszer leegyszerűsítve úgy működne, mint egy magánnyugdíjpénztár, amiben az egyéni „eszmei számlákon” lennének nyilvántartva a befizetések. Hozzátette ugyanakkor, hogy felosztó-kirovó nyugdíjrendszer megalkotásáról van szó. Az elesettek segítése érdekében ugyanakkor 70 éves kortól bevezetnék az állampolgári alapnyugdíjat, hogy idős korára senki ne maradjon ellátás nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!