Hírek

2008.08.25. 09:23

Szeptemberre elkészül az MSZP ideológiai programja

Napokon belül elkészül az MSZP alapértékek-bizottságának dolgozata, amely a párt hosszú távú ideológiai programját tartalmazza - írja a Népszabadság hétfői számában.

Forrás: MTI

A lapnak Hiller István elmondta: az ideológiai, politikai pártprogram első verziójának szövege szeptember elejére készül el.

Ezt mindenek előtt az MSZP belső körei vitatják meg, így az elnökség, a választmány stratégiai bizottsága, majd a párt szélesebb közvéleménye. Az ideológiai pártprogram végleges szövegét, az MSZP hosszú távú ideológiai irányáról szóló dokumentumot várhatóan a jövő évi kongresszuson mutatják be, és valószínűleg ott fogadják majd el - mondta Hiller.

A lap emlékeztet arra, hogy Gyurcsány Ferenc az MSZP tavaly februári kongresszusán jelentette be, hogy létrehoznak egy testületet, amely kidolgozza az új alapprogram tervezetét, amit vitára bocsátanak.

"Meg kell újítani a magyar baloldal politikáját. Ennek a politikának három nagy forrásból kell táplálkoznia: a nemzeti progresszió nemes hagyományaiból, a demokratikus történelmi előzményekből - legyenek azok bal- vagy éppen jobboldaliak -, és a baloldal hagyományos, máig élő és ma is érvényes értékeiből" - mondta a pártelnök-miniszterelnök a februári kongresszuson. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!