2008.08.17. 16:12
Pars Krisztián nem tudta letenni a jobb lábát
A kalapácsvető Pars Krisztián 80,96 méterrel a negyedik helyen végzett a pekingi olimpián.
A világranglista második helyén álló magyar atléta a selejtezőből 80,07 méterrel elsőként került a döntőbe, ahol utolsó dobóként került sorra a Madárfészek 91 ezer nézője előtt. Kezdő kísérlete egy biztonságinak mondható 78,05 méter volt, amivel az ötödik helyen állt a nyitósorozat után. Elsőként a tavalyi oszakai világbajnokságon ezüstérmes szlovén Primoz Kozmus (80,75) kalapácsa szállt a 80-as határt jelző vonal mögé.
A második körben csatlakozott hozzá a háromszoros vb-első fehérorosz Ivan Tyihon (80,56) és az Annus Adrián doppingvétség miatti kizárása után Athénban aranyérmessé előlépett, s így címvédő japán Murofusi Kodzsi is (80,71). Rajtuk is túltett Tyihon honfitársa, a négy éve negyedik Vagyim Gyevjatovszkij (81,61), aztán jött megint Kozmus, és 82,02-vel bebiztosította vezetését. Pars sem akart elmaradni tőlük, 80,96-tal jelezte, hogy számolni kell vele az éremre pályázóknak.
A szombathelyi nehézatléta így a harmadik helyen fordult a legjobb nyolc mezőnyére, miután a következő sorozatban az élen állók nem tudtak javítani. Pars sem, a hálóba vágta a szert, majd sietett megbeszélni az esetet edzőjével, Németh Pállal. Ez segített, mivel újra 80 fölötti (80,16) eredménnyel folytatta. Vetélytársai közül egyedül Kozmus tudta ezt ismét megtenni (80,64), de a sorrend nem változott.
Az ötödik körben Tyihon 81,51-gyel megelőzte Parsot, aki ugyan megint 80 fölé került, de javítani nem tudott. Kozmus 80,98-cal tartott újból erődemonstrációt. Az utolsó sorozatban tehát az volt a kérdés: Pars fel tud-e lépni a dobogóra. Nem sikerült, mivel hatodikra 79,83-at ért el. Ezzel athéni és világbajnoki ötödik helye után ötkarikás negyedik lett.
„Sajnálom, hogy nem tudtam meglepetés-eredményt okozni – mondta Pars. – Egy kicsin múlott, ötödikre dobott túl Tyihon. Nem tudtam összehozni azt a technikai mozgást, amivel az elmúlt hónapokban hoztam a 81 fölötti eredményt, nem ért le időben a jobb lábam. Ennyin múlott, ha 80,96-nál ezt meg tudom oldani, akkor én vagyok a második.”