Hírek

2008.08.28. 18:09

Már a rákosi viperák visszatelepítését fontolgatják

Ebben a hónapban 224 kiskígyó kelt ki a tojásokból a Rákosivipera-védelmi Központban, a Kiskunsági Nemzeti Parkban.

Bajáki Zsanett

[caption id="" align="alignright" width="200"] Az utódok átlátszó, puha burokban fejlődnek, és nem ritka, hogy már az anyaállat testében kikelnek. A szülők mintázatát viselő, 12–16 centiméteres utódok életük első évében havonta levedlenek.
[/caption]A rákosi vipera egy kizárólag Magyarországon előforduló, rendkívül ritka mérgeskígyó-alfaj, amely a Kárpát-medence élővilágának elismerten legveszélyeztetettebb állata. Eddig minden évben sikeres volt a szaporítás, de a mostani eredmény az intézmény ötéves fennállása óta a legkiemelkedőbb.

A jelentős állománynövekedés annak köszönhető, hogy ez alkalommal már a tenyészprogramban ivaréretté vált nőstények is részt vehettek az utódok gyarapításában. A tíz vadbefogott kígyóval együtt mára összesen 378 viperával büszkélkedhetnek a faj megmentői, ami igencsak jelentős eredmény a vadon élő 500 egyedhez képest.

A szerencsés szaporulat révén felvetődött egy 2009-es visszatelepítési program ötlete, melynek célja, hogy a rákosi viperák azokra a természetes élőhelyeikre kerüljenek vissza, ahonnan a korábbi évtizedek során kiszorultak. Az első otthonok között szerepelhet a Kiskunsági Nemzeti Park fokozottan védett területe. A térség legfőbb előnye, hogy messze esik minden lakott területtől, hiszen a faj rohamos pusztulásában többek között az ellene indított irtó hadjáratok is közrejátszottak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!