2008.05.11. 12:28
Vándorjátszótér a Millenárison
A katalán tervező, Guixot mester unalmasnak és érdektelennek találta a játékboltok kínálatát. Felháborodásában alkotta meg az első köztéri játékát. Először fából, azóta áttért fémhulladékra: a szoborszerű képződményeket most bárki kedvére kipróbálhatja a Millenáris parkjában.
[caption id="" align="alignleft" width="250"] fotó: Schmidt János
[/caption]Ősz hajú nagymamák kipirult arccal kapkodnak a labdák után a Millenáris Parkjában: úgy tűnik, Guixot mester játékait a felnőttek ugyanannyira élvezik, mint a gyerekek. A szerkezetek távolról műalkotásnak tűnnek, de nem szabad félénknek lenni – a köztéri alkotásokat igenis meg kell rángatni, húzni, pörgetni. A parkban minden korosztály képviselteti magát, sőt, lopva még a park őrei is játszanak néha, ha épp senki sincs a játékok közelében.
A délutánonként 14 és 19 óra között látható kiállításon egyből arra bíztatnak, merjünk közelebb lépni, hiszen bár a játékok kortárs művészeti alkotásoknak tűnhetnek, elsődleges céljuk mégsem a szem gyönyörködtetése, hanem a szórakoztatás. Készséggel segítenek elsajátítani a szerkezetek helyes használatát. „Sokféle játékunk van, hiszen minden ember különböző” – mondja Joan Rovira Boix. „Vannak logikai és ügyességet igénylő játékaink is. És olyan is akad, amely egy
A játékok tervezését híres művészek is inspirálták
Verne Gyuláról elnevezett játék például az egyik közlekedéssel kapcsolatos találmányát szimulálja, csak itt autó helyett egy teniszlabdát kell végigegyensúlyoznunk egy drótpályán. Kipróbálhatunk Van Gogh, Leonardo Da Vinci, Charlie Chaplin, Frida Kahlo és Andersen által inspirált játékokat is.
üveggolyó segítségével meg tudja mondani, hogy szerencsés napunk van-e” – teszi hozzá mosolyogva.
A történet tizenhat évvel ezelőtt kezdődött. 1992-ben az alapító katalán Guixot mester úgy gondolta, hogy a boltokban kapható játékok nem elég fantáziadúsak. Megtervezte az első játékát, amit évente újabb és újabb követett. Végül egy kiállításnyi gyűlt össze belőlük. Azóta városról városra, országról országra járnak a játékok. Az alkotógárda is kibővült, jelenleg nyolcan dolgoznak együtt „Guixot de 8” néven.
Joan Rovira Boix, a csoport két katalán tagjának egyike, mielőtt a csoporthoz csatlakozott volna egy szalámigyárban dolgozott. „Az egész magától jött. Nem vagyunk se művészek, se szobrászok. Csak szeretünk játszani, és a szabadidőnk nagy részét játékok fejlesztésével töltjük. Nincsenek határidők, csak a fantáziánkat kell használni, és észrevenni, hogy ami másnak szemét, az nekünk valóságos kincs” – mondja. A játékok ugyanis leggyakrabban kidobásra szánt kerékpár-alkatrészekből készülnek, vázból, kerékabroncsból, fékkarokból. „Mindent felhasználunk, amit csak találunk. Régebben fát és műanyagot használtunk, aztán az évek folyamán rájöttünk, hogy ezek az anyagok nem eléggé tartósak. A gyerekek minden tönkretesznek! De nemcsak ők, az időjárás, az eső is közrejátszik, meg a sok szállítás, ki-be pakolás. Ezért ma már többnyire fémmel dolgozunk.” A fémen kívül megtalálható még a többi között a tükör, konyhai eszközök, számítógép alkatrészek, mágnes, sőt, van olyan logikai játékuk, amelyet víz működtet.
„Nem lehet kiszámítani, hogy mi kelti fel az emberek érdeklődését" – válaszolta Joan Rovira Boix arra a kérdésünkre, hogy melyik a legnépszerűbb játékuk. „Van például egy nagyon egyszerű szerkezetünk: egy cső egyik végén be kell dobni egy üveggolyót és a másik végén el kell kapni. Senki nem gondolta volna a tervezéskor, hogy ilyen népszerű lesz.”