Hírek

2008.05.25. 23:40

Százezres tömeget várnak a Nemzeti Vágta szervezői

Százezres hazai és külföldi vendégsereget várnak a szervezők az első, 96 indulós Nemzeti Vágtára a Hősök terére és a lovasverseny környékére. Az erre a célra kialakított tribünökről és állóhelyekről egyszerre 30 000 néző kísérheti figyelemmel a nagyszabású rendezvényt.

BAMA

A május 31-én és június 1-jén rendezett Nemzeti Vágta olyan kulturális esemény, amelynek célja, hogy a nemzeti lovas hagyományt felelevenítse, új tartalommal gazdagítsa, és egy nagyszabású kulturális fesztivált hozzon létre – áll a szervezők közleményében. Mint írják, a középpontban a lovas hagyományok bemutatói, a fergeteges huszárrohamok, a lovas parádék lenyűgöző látványvilága, valamint a települések bemutatkozására az Andrássy úton kialakított Vágta Korzó áll majd. Emellett folyamatos koncertprogramok és műsorok színesítik majd a kínálatot, a versenyt körülölelő hétvégén. A kiegészítő programok helyszíne a Dózsa György úton lesz, a Műcsarnoktól egészen az ’56-os emlékműig. A Vágta Korzó a Nemzeti Vágta vigasságainak helyszíne lesz, egy színes kavalkád, ahol minden résztvevő település a rá leginkább jellemző kulturális, művészeti vagy turisztikai tematikával mutatkozik be, így létrehozva egy képzeletbeli „kis Magyarországot” az Andrássy úton. A különböző helyszíneken hazánk idegenforgalmi népszerűsítésére is nagy hangsúlyt fektetnek: három információs pavilonban várják majd az érdeklődőket, ahol Magyarországot népszerűsítő kiadványokat, illetve szóróajándékokat lehet kapni. A turisztikai kínálat reklámozását szolgája a Hősök terén felállítandó két központi kivetítő is, amelyeken a verseny közvetítésének szüneteiben az Magyar Turizmus Zrt. filmjeit játsszák.

A szervezők közleményükben felhívják a figyelmet, hogy a Nemzeti Vágta minden programja ingyenesen látogatható. További részletes információk a www.vagta.hu weboldalon érhetők el.Százezres hazai és külföldi vendégsereget várnak a szervezők az első, 96 indulós Nemzeti Vágtára a Hősök terére és a lovasverseny környékére. Az erre a célra kialakított tribünökről és állóhelyekről egyszerre 30 000 néző kísérheti figyelemmel a nagyszabású rendezvényt.
A május 31-én és június 1-jén rendezett Nemzeti Vágta olyan kulturális esemény, amelynek célja, hogy a nemzeti lovas hagyományt felelevenítse, új tartalommal gazdagítsa, és egy nagyszabású kulturális fesztivált hozzon létre – áll a szervezők közleményében. Mint írják, a középpontban a lovas hagyományok bemutatói, a fergeteges huszárrohamok, a lovas parádék lenyűgöző látványvilága, valamint a települések bemutatkozására az Andrássy úton kialakított Vágta Korzó áll majd. Emellett folyamatos koncertprogramok és műsorok színesítik majd a kínálatot, a versenyt körülölelő hétvégén.

A kiegészítő programok helyszíne a Dózsa György úton lesz, a Műcsarnoktól egészen az ’56-os emlékműig. A Vágta Korzó a Nemzeti Vágta vigasságainak helyszíne lesz, egy színes kavalkád, ahol minden résztvevő település a rá leginkább jellemző kulturális, művészeti vagy turisztikai tematikával mutatkozik be, így létrehozva egy képzeletbeli „kis Magyarországot” az Andrássy úton. A különböző helyszíneken hazánk idegenforgalmi népszerűsítésére is nagy hangsúlyt fektetnek: három információs pavilonban várják majd az érdeklődőket, ahol Magyarországot népszerűsítő kiadványokat, illetve szóróajándékokat lehet kapni. A turisztikai kínálat reklámozását szolgája a Hősök terén felállítandó két központi kivetítő is, amelyeken a verseny közvetítésének szüneteiben az Magyar Turizmus Zrt. filmjeit játsszák.

A szervezők közleményükben felhívják a figyelmet, hogy a Nemzeti Vágta minden programja ingyenesen látogatható. További részletes információk a www.vagta.hu weboldalon érhetők el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!