2008.05.20. 09:03
Négymilliárdos áfacsalásra derült fény
Több mint négymilliárd forint áfát nem fizettek meg azok a cégek, amelyek az Egyesült Államokból és az Európai Unió több tagországból importáltak személyautókat Magyarországra
Az ügyben kilenc gyanúsítottat vett őrizetbe a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága, ellenük adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő adócsalás és pénzmosás miatt folyik eljárás.
A gyanúsítottak háromezer Magyarországra importált autó után nem fizették meg az áfát. A behozatal után a járműveket a bűnözői csoport által működtetett cégeken keresztül értékesítették magánszemélyeknek és kereskedőknek. Tőlük már az áfával megnövelt összeget kérték, az államnak azonban a forgalmi adót nem fizették be. Az áfacsalással szerzett pénzt további gazdasági tevékenységük során felhasználták, így pénzmosással is gyanúsíthatók - fejtette ki az igazgató. A nyomozásnak köszönhetően kiderült, hogy összesen 4,2 milliárd forint áfát nem fizettek be a háromezer autó után. A házkutatások során gázpisztolyokat, viperákat és százötven gramm amfetamingyantát is találtak.