Hírek

2008.05.23. 09:59

MTV: elnökjelölésig sem jutott el a kuratóriumi elnökség

Meg sem kezdte a tévéelnök-jelölést pénteken a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután előző nap a testület szabad demokrata, péntek reggel pedig szocialista delegáltjai jelentették be, hogy távol maradnak a tanácskozástól.

BAMA

Szabó László, a kuratóriumi elnökség Fidesz által delegált tagja szerint a tévékuratóriumban továbbra is működik a szocialista-szabad demokrata koalíció, ami meghiúsította az elnökjelölést. A szocialista delegáltak péntek reggeli bejelentését indokolva Czeglédi László az MTI-nek elmondta, hogy a Fidesz és a KDNP által delegált négy tag annak ellenére hozta előzetesen nyilvánosságra, kit támogatnak a voksoláson, hogy a jelölés titkos, ennek kapcsán pedig kérdésesnek nevezte, hogy komoly-e ellenzéki kurátortársaik elnökválasztási szándéka. Szavai szerint a jelenlegi helyzet azt mutatja, "az elnökség egy része nem kíván elnököt választani, legalábbis nem látjuk erre vonatkozó szándékát".

A parlament jövő hétfőn dönt a koalíció felbomlása miatt választandó újabb kuratóriumi elnökségi tagokról, márpedig "a törvényes állapot akkor áll elő, amikor az elnökség kiegészült" - mondta Czeglédi László.A kuratóriumi elnök a testület további teendőire vonatkozó  kérdésre azt közölte, "ha nem tudunk elnököt állítani, akkor nem  vagyunk képesek ellátni a mandátumunkat". Szabó László, a kuratóriumi elnökség egyik, a Fidesz által delegált tagja úgy minősítette a történteket: "a tévékuratóriumban továbbra is működő szocialista-szabad demokrata koalíció meghiúsította az elnökjelölést".

Annak kapcsán, hogy a testület vezetője az új tagok  megválasztása utánra jósolta a köztévé vezetőjének megválasztását,  azt mondta: a jelek szerint a döntéshozatalt "a kuratóriumi elnökség döntő, szocialista-szabad demokrata többségével kívánja  lebonyolítani". Közölte azt is, kezdeményezik, hogy a 11.00 órakor kezdődő  nagykuratóriumi ülés nyilvános legyen. A médiatörvény szerint ha a kuratóriumi elnökség határidőre nem  tud vagy nem akar újabb pályázatot kiírni a közmédium vezetői  tisztségére, az a testület feloszlását jelenti. Noha rendszeresen csak második-harmadik-negyedik nekifutásra sikerül közmédiumelnököt választani, csak egyetlen alkalommal fordult elő, hogy valamelyik testület "bedöntötte" volna magát.

A Fidesz és a KDNP delegáltjai nevében Szabó László fideszes kurátor szerdán jelentette be, hogy Havasi Jánost támogatják a pénteki tévéelnök-választáson. A hat, igen magas színvonalú pályázat közül Havasi Jánoséban látták legjobban érvényesülni a kulturális sokszínűség és a közszolgálatiság szempontjait - mondta akkor magyarázatul Szabó László. Arról, miért teszik közzé döntésüket két nappal az elnökjelölés és -választás előtt, a fideszes delegált úgy nyilatkozott, "az MTV  és a közalapítvány ügyeiben is mindig a maximális nyilvánosság  pártján álltunk". Tavaly október 17-én a kuratóriumi elnökség nem kezdeményezte,  hogy pályázat nélkül újrázhasson posztján az MTV-t négy éven át vezető Rudi Zoltán, aki 12 év alatt az első olyan elnök volt, aki  kitöltötte hivatali idejét.

Az első pályázat végén, február 12-én nem tudott jelöltet állítani a három jelentkező közül a kuratóriumi elnökség. A második, április másodikán zárult menetben 13-an vették meg az induláshoz szükséges csomagot. Közülük hatan adták be a május 5-i határidőig pályamunkájukat: az első körben is nevező hármak - Hammer Ferenc médiakutató, Rudi Zoltán és a korábban az MTV és több kereskedelmi adó menedzsmentjében is helyet kapó Szabó Stein Imre - mindegyike újrázott. Mellettük a nagyobbik köztévé határon túli szerkesztőségét vezető Havasi János, a műsorvezetősködés után most közgazdasági ismereteket oktató Marcsa Attila, valamint az MTV-ben több vezető tisztséget betöltő Székely Ferenc is sorompóba állt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!