Hírek

2008.05.27. 09:48

Kéri visszakozik, az NBI cáfol

Alaptalan, képtelen minden állítás, amely a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolja össze Orbán Viktor Fidesz-elnök beszédének nyilvánosságra kerülését - közölte a Nemzetbiztonsági Iroda (NBI).

BAMA

A Magyar Nemzetben hétfőn, Most már Kériéket is lehallgatják című cikkében Kéri László politológusra hivatkozva azt írta, hogy a titkosszolgálat lehallgatja a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szervezett összejöveteleit. Más magyarázatot ugyanis nem talált arra, hogy az ott elhangzottak később megjelentek a sajtóban. A múlt héten a Hírszerző, illetve az Index hírportál közölt részleteket az április 30-án megrendezett zártkörű beszélgetésből. Orbán nem cáfolta a kiszivárgott állításokat a hétvégén.

Kéri László, a rendezvény házigazdája szerint a Hírszerző beszámolója hangfelvételen alapul, ami a tudtuk nélkül készült. A Magyar Nemzet szerint Kéri úgy fogalmazott nekik, hogy mindez "a nyolcvanas éveket idéző, törvénytelen, titkosszolgálati módszerekkel" történt. Hétfőn Kéri visszakozott, amennyiben az MR1 Krónikájának azt nyilatkozta, nem biztos benne, hogy titkosszolgálati módszerekkel, de lehallgatták az Orbán-előadását. Cáfolta viszont, hogy nyilatkozott volna a Magyar Nemzetnek a hétvégén. Ezt a cáfolatot a Népszabadságnak is megerősítette. Kéri ugyanakkor nem tartja elképzelhetőnek, hogy valamelyik hallgatója vette fel, és tette mások számára is hozzáférhetővé a beszélgetést.
AS-nol

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!