2008.04.12. 19:20
Gyurcsány visszavonulót fújt
Nagy adóreformra csak akkor van lehetőség, ha azt nagyarányú szociális-jóléti megszorítás előzi meg, ez utóbbit azonban elutasítom - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton Budapesten, az MSZP választmányi ülése után.
[caption id="" align="alignright" width="260"] Gyurcsány Ferenc szerint jelenleg nem adóreform-vita hanem szociális-jóléti vita és megszorításról szóló vita folyik – fotó: Kallus György
[/caption]A szocialisták választmánya szombaton nem kezdeményezte rendkívüli kongresszus összehívását. Gyurcsány Ferenc szerint a reformokat megszorítások nélkül is lehet folytatni. „Nagy adóreformra, amely jelentősen csökkenti az adóterheket csak akkor van lehetőség, ha azt nagy arányú szociális-jóléti megszorítás előzi meg, ez utóbbit azonban elutasítom” – mondta a pártelnök az MSZP választmányának ülése után szombaton. A miniszterelnök szerint viszont folytatni kell a Munka, Tudás, Tulajdon Program alapján a felső- és közoktatás, az egészségügy és a szociális támogatások átalakítása területén megkezdett programokat. A pártelnök hangsúlyozta: a választmány a zárt ülésén ehhez felhatalmazást is adott.
A kormányfő beszélt arról is, hogy jelenleg nem adóreform-vita hanem szociális-jóléti vita és megszorításról szóló vita folyik, amelynek kérdésében három álláspont létezik Magyarországon. Az egyik az SZDSZ véleménye, mely szerint a jóléti és az igazgatási kiadások területén megszorítás szükséges, mert csak ebből finanszírozható az adóreform. A Fidesz szerint pedig „sem reform, sem megszorítás nem kell” – vélte a kormányfő. Ezzel szemben a szocialisták álláspontja az, hogy lehet reformokat véghezvinni megszorítások nélkül is.
Kóka János, az SZDSZ pártelnöke ezzel szemben szombati sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy Gyurcsány Ferenc kihátrált a reformok mögül, és ezzel a liberálisok mozgásterét tulajdonképpen a nullára szűkítette le a koalíción belül. „Ezért elképzelhetetlennek tartom, hogy a párt április 27-i küldöttgyűlése úgy dönt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ennek a kormánykoalíciónak a tagja maradjon” – tette hozzá. Majd elmondta: az SZDSZ nehéz és felelős döntést hozott. Gyurcsány Ferenc is beszélt a kormányzás jövőjéről: „a kisebbségi kormányzást addig tartom fenntarthatónak, amíg a parlamenti képviselők többsége annak a programnak a végrehajtásában érdekelt, amit a szocialista párt képvisel” – vélte a miniszterelnök. Hozzátette: úgy látja, hogy ez sokáig fenn tud maradni.
A miniszterelnök kijelentését tulajdonképpen Kóka János is megerősítette, amikor kijelentette, nem folytatnak kétoldalú tárgyalásokat az MSZP-vel, de szívesen fogadják a szocialisták javaslatait, amelyeket abban az esetben, ha azok az ország megerősödését eredményezik, támogatni is fognak. Gyurcsány Ferenc szinte szóról szóra ugyanezt mondta el, de visszafogottabban vélekedett a liberálisok reformterveivel kapcsolatban. Elmondta, szívesen vesznek minden javaslatot – akár az SZDSZ-től, akár a Fidesztől származik –, amely az ország érdekeit szolgálta, de minden esetben előbb elemzik majd azokat.
Kóka János a párt delegációjának háromnapos, Romániát, Finnországot és Észtországot érintő körútjának tapasztalatait elemezve arról beszélt, hogy ezeken az országokban is kemény viták és jelentős politikai véleménykülönbségek vannak. Ennek ellenére mégsem az „országuk érdekeivel ellentétes populizmus vagy a cselekvésképtelenség a jellemző” – tette hozzá.
„Az MSZP kész a kormányzás folytatására” – ezt Simon Gábor a párt országos választmányának elnöke mondta. Hozzátette: a választmány felhatalmazást adott, hogy konzultáljon az SZDSZ vezető testületeivel a szocialisták és a liberálisok közötti együttműködés lehetőségéről. Simon elmondta: a testület nem kezdeményezi rendkívüli kongresszus összehívását. Ez egyben azt is jelenti, hogy a közeljövőben nem várható tisztújítás a pártban.
A Fidesz szerint a kormányzati politika végleg megbukott
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a kormányfő beszédére reagálva elmondta: Gyurcsány Ferenc és kormánya képtelen arra, hogy kezelje az egyre mélyülő gazdasági és szociális válságot. Az ellenzéki politikus közleményében úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök már régen elvesztette az emberek bizalmát, kiábrándultak belőle a gazdasági élet szereplői, és most már elveszítette parlamenti többségét is. „Gyurcsány Ferenc politikája végleg megbukott, az emberek elsöprő többsége elutasította a hazugságokra, megszorításokra, az emberek értelmetlen megsarcolására épülő kormányzati politikát” – tette hozzá. A szóvivő elmondta, Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amely képes kivezetni az országot a válságból. Ezért a Fidesz ismét előrehozott választásokat javasolt. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy az embereknek minél előbb vissza kell adni a jövőről szóló döntés lehetőségét.