Hírek

2008.04.16. 15:38

Gyurcsány 14 pontja

Gyurcsány Ferenc tizennégy pontban foglalta össze szerdai blogbejegyzésében az elmúlt évek kormányzati eredményeit, válaszul a parlamenti vitanapon elhangzott ellenzéki és SZDSZ-es kritikákra.

BAMA

"Ha csak azt tudnám, amit az ellenzéki képviselők mondanak - amit már a liberálisok pártelnöke is hangoztatott tegnap -, akkor bizony valóban meglehetősen szürke képet kapnánk. Ugyanakkor jól látszik, hogy ez csak az igazság egyik fele" - fogalmazott a miniszterelnök szerdai bejegyzésében. Gyurcsány Ferenc a kormány eredményi közé sorolta, hogy az idén nagyjából 30 százalékkal többet érnek az átlagos keresetek, mint amennyit 2001-ben és a nyugdíjak vásárlóértéke is 40 százalékkal magasabb, mint öt évvel ezelőtt. Hozzátette: a Start-kártyák bevezetésével kedvezményben részesítik és ösztönzik a pályakezdők munkába állását, a gyesről és gyedről visszatérők elhelyezkedését.

A miniszterelnök fontosnak tartja, hogy az átalakított szabályozás miatt idén várhatóan átlagosan is mérséklődnek a gyógyszerárak. Igazságosabb lett a családtámogatás, és többet adunk a gyermekes családoknak, mint előttünk bárki bármikor - közölte. Gyurcsány Ferenc blogjában kitért arra, a Magyar Univerzitás Programmal a felsőoktatásban az elmúlt fél évszázad legátfogóbb fejlesztési programja valósul meg. A gazdasági intézkedések közt említette, hogy autópálya ér Szegedig, Nyíregyházáig, Debrecenbe, Dunaújvárosba és végig a Balaton déli partján, és a magyar gazdaság - először a rendszerváltozás óta - érdemben fehéredett. Százmilliárdos nagyságrendű jövedelme van az országnak abból, hogy ösztönzőkkel és szigorúbb ellenőrzéssel szűkítettük a szürke- és a feketegazdaság mértékét - írta a kormányfő, aki azt is eredménynek könyvelte el, hogy az Új Magyarország Vállalkozásfejlesztési Program keretében a mindenkori jegybanki alapkamatnál alacsonyabb kamatokkal kaphatnak a legkisebb cégek hiteleket. Leszögezte, hogy ilyen széles kkv-fejlesztési program soha nem volt Magyarországon.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy jelentősen egyszerűsödött a cégbejegyzés - rövidesen egy órán belül cégeket lehet bejegyezni - és általánossá válik az elektronikus adóbevallás. Gyurcsány Ferenc szerint a mezőgazdaságban 2005 májusa óta lényegében folyamatosan nyugalom van. A mezőgazdasági termelők eredményei rendre felülmúlják a kilencvenes évtized eredményeit, a legutóbbi adatok szerint 60-70 milliárdnyi nyereségük van a gazdáknak, agrárvállalkozásoknak és soha annyi fejlesztés nem volt a magyar mezőgazdaságban, mint manapság - közölte internetes naplójában.

Kiemelte, hogy mindeközben a költségvetés lassan visszatér egyensúlyi állapotához, jövőre a hiány három százalék körüli szinten lesz. A kormányfő érvei között az is szerepel, hogy a nulla tolerancia elv alkalmazásával a közlekedésben az év első pár hónapjában több tucatnyi emberi életet sikerült megmenteni. Magyarországon önkéntes és nem sorozott haderő van. Fiataljaink közül csak az lesz katona, aki azt hivatásának választja - írta 14  pontként a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: "mi tagadás, robosztus, nehéz programot" hajt végre a kormány, és mindaz, amit felsorolt, sok tekintetben megviselte a gazdaság teljesítőképességét.
MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!