Hírek

2008.04.02. 15:21

Gráf: nem megoldás a kisebbségi kormányzás

Gráf József szerint a szocialistáknak meg lehet és meg is kell próbálniuk a kisebbségi kormányzást, de hosszú távon ez nem megoldás; az ország érdekében, konkrét ügyek mentén, az SZDSZ mellett az ellenzékkel is meg kell próbálni az együttműködést.

BAMA

Az MSZP elnökségi tagja, agrárminiszter szerint a legfontosabb feladat most az, hogy megteremtsék a kormány normális működésének feltételeit. Úgy fogalmazott: konkrét - az ország számára fontos - ügyek mentén kell, hogy együtt tudjanak működni az SZDSZ-szel és meg kell próbálniuk együttműködni az ellenzéki pártokkal is. Gráf József szerint ezek olyan ügyek lehetnek, amelyek fontosak, bárki kerüljön hatalomra. Sokan rossz véleménnyel vannak a politikai elitről, de ez az elit tud felelősségteljesen gondolkodni. Annyira senkinek nem kell a hatalom, hogy tönkretegye az országot - vélekedett a földművelésügyi miniszter.

Az MTI azon kérdésére, hogy mekkora az esély az előrehozott választásokra, a miniszter azt mondta: erről még korai beszélni, de ha a jövő évi költségvetés beterjesztéséig nem sikerül valamilyen konszenzust létrehozni, akkor ez nem kizárható. A miniszter "nagyon komolynak" nevezte a kialakult helyzetet. Úgy látja, a szocialisták szombaton megkönnyebbültek, mert úgy érezhették, hogy nem ők a felelősek a kialakult helyzetért, de mivel a két párt szétválása miatt nem nőtt lényegesen az MSZP támogatottsága, önkritikusan el kell gondolkodniuk azon, nem hibáztak-e ők is. Hozzátette: miután felismerték, ki kell javítani a hibákat. "Nem lehet az SZDSZ-re verni a balhét, hogy idáig jutott az MSZP" - jelentette ki.

Gráf József szerint a személyével kapcsolatos, a kormányfői posztra vonatkozó találgatásoknak nincs semmi alapjuk. Ugyanakkor, ha ennyi évet eltöltött a politikában, nem szeretné úgy befejezni, hogy összeomlik az a párt, amelynek alapító tagja. Mindent megteszek azért, hogy ez ne így legyen - hangsúlyozta a szocialista politikus.
MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!