Hírek

2008.03.05. 17:38

Világhírű zsűri előtt fújnak a trombitások a jazzversenyen

Az MR3-Bartók Rádió és a Hagyma Produkció közös szervezésű versenyére 21 tehetséges fiatal jelentkezett

BAMA

Az MR3-Bartók Rádió és a Hagyma Produkció közös szervezésű versenyére 21 tehetséges fiatal jelentkezett. Köztük vidékiek és határon túliak is. 12 trombitást válogatott be a zsűri a három elődöntőbe. A finálé május 23-án lesz, a gálahangversenyre pedig május 24-én a Budapest Jazz Clubban kerül sor. A versenyen értékes díjakat osztanak ki kétmillió forint értékben. Az első helyezettnek lehetősége nyílik önálló CD elkészítésére is.

A május 24-én rendezett gálakoncertig 12 versenyző csillogtathatja meg tudását a rangos zsűri előtt, melynek elnöke a legendás Syriusból ismert Ráduly Mihály, a tavaly májusban New York-ból hazatelepült szaxofonművész, díszelnöke pedig Gerard Presencer, a Londoni Zeneművészeti Egyetem Jazztanszékének vezetője.

A Tomsits Rudolfról elnevezett jazzverseny rangját az is növeli, hogy korábban is igazi tehetségeket fedeztek már fel a Bartók tehetségkutatóin. Oláh Tzumó Árpád, Bacsó Kristóf vagy (Pecek) Lakatos András is itt tűntek fel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!