Hírek

2008.03.28. 16:21

SZDSZ: több volt a szavazó, mint a jelenlevők?

Nemcsak álküldöttek szavazhattak, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek

MTI/Index/Europress

[caption id="" align="alignleft" width="250"] Fotó: Kerék Ágnes
[/caption]Nemcsak álküldöttek szavazhattak az SZDSZ tavaly tavaszi elnökválasztásának második fordulójában, mert 26-tal több szavazólapot találtak az urnákban, mint ahányat a jelenléti ívek szerint felvettek - írta az Index pénteken.

A hírportál a Fővárosi Bírósághoz benyújtott jelenléti ívek alapján összeszámolta, hogy a hivatalosan 723-an vették fel szavazólapjukat a liberálisok tavaly márciusi elnökválasztásán, a hivatalos végeredmény szerint viszont 749 küldött voksolt a második fordulóban. Közülük 380-an Kóka Jánosra, 367-en Fodor Gáborra voksoltak, míg ketten érvénytelenül töltötték ki a lapot. Az MTI-nek egyelőre az SZDSZ egyik vezető politikusát sem sikerült utolérnie az ügyben.

Az SZDSZ szavazását kísérő botrányt a HírTV robbantotta ki februárban. Az azóta Jüttner Csaba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnök vezetésével lefolytatott vizsgálatról készül jelentés arról számol be, hogy Borsod megyéből négy álküldött érkezett.

Azóta kiderült, hogy Szabolcs megyéből is regisztrált valaki Vass Albert gulácsi polgármester nevében és sajtóhírek szerint a megyéből négy álküldött érkezett a tisztújításra. Kedden Kóka János elnök jelentette be, hogy a párt ügyvivői testülete és frakciója rendkívüli közgyűlés összehívására kéri az SZDSZ országos tanácsát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!