2008.03.10. 19:05
Nyert vagy vesztett-e az ország?
Kedden tárgyalja a parlament a vizit- és a kórházi napidíj, valamint a tandíj eltörlésével kapcsolatos törvénymódosításokat, döntés jövő hétfőn. Addig is arról folyik a vita: győzött vagy vesztett a népszavazással az ország?
[caption id="" align="alignleft" width="260"] Horn békejobbját nehezen fogadták a szocialisták – fotó: Darnay Katalin
[/caption]Horn Gáborhoz vezetett hétfőn a Parlamentben Gyurcsány Ferenc első útja: a szabad demokrata ügyvivő-államtitkár és a kormányfő néhány mondatott váltott a plenáris ülés kezdete előtt. Hogy a téma mi lehetett, nem is kérdés: Horn hétfő délelőtt nyilvános bocsánatkérésre kényszerült egy – eredetileg nem a nyilvánosságnak szánt, ám mégis rögzített – kijelentése miatt. Mikor ugyanis Gyurcsány Ferenc vasárnap este arról beszélt a televízióban, hogy „ha nem muszáj háromszáz forintot fizetni, az emberek inkább nem fizetnének”, az SZDSZ-es politikus így kommentált: „nem azt mondták Feri, hanem azt, hogy menj a p.csába!”
Hétfőn Horn végül közleményt adott ki, melyben azt írta: „a Fidesz a kampány során végig azt próbálta elhitetni, hogy a népszavazás (...) a kormányról szól, és ezt sokan el is hitték”. Horn maga csak ezt a véleményét fogalmazta meg, „igencsak szabatos” módon, amiért „minden megbántottól” elnézést kér. A békejobbot azonban nehezen fogadták a szocialisták: több SZDSZ-es politikus arról panaszkodott, koalíciós társaik nem köszönnek nekik a folyosókon. Egyes MSZP-sek a frakcióülésen Horn Gábor lemondását is követelték.
Az ülésteremben is a népszavazás utóéletéről volt szó: „Magyarország összeségében inkább vesztett, mint győzött” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök napirend előtti felszólalásában. A kormányfő az Alkotmánybíróságot bírálva azt mondta: nagyon sokat árt az országnak, ha költségvetési kérdésekről lehet szavazni, így szerinte a testület hibázott, mikor átengedte a kérdéseket. A döntéssel nem ért egyet, de az emberek akarata érvényesül – tette hozzá. A népszavazással a Fidesznek három célja volt: véget vetni a hazugság korszakának, összefogást teremteni, és visszaadni a magyaroknak önbecsülésüket – közölte Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint ez sikerült is, mert a rendszerváltás óta nem született ilyen összefogás, mint a mostani népszavazáson. A referendum szerinte azt is mutatta, hogy ami ma az országban van, annak az emberek véget akarnak vetni – jelentette ki. A kereszténydemokrata Semjén Zsolt a szokásos kemény szavakkal ostorozta a miniszterelnököt. „December 5-e után ön és magyarul beszélő kormánya nem ejthetné ki a haza szót” – mondta a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazásra utalva a frakcióvezető. „Gyalázatos” – így kommentálta a „magyarul beszélő” szófordulatot Hiller István (MSZP).
A parlament döntött arról, hogy keddi ülésén folytatja le – a házszabálytól eltérően – az általános és részletes vitát, az Országház március 17-én, hétfőn dönt a jogszabályokról.
Nem tennék nagy pénzt arra, hogy Gyurcsány lesz 2010-ben is a kormányfőjelölt
Az, hogy a leszavazott díjakat pótolni kell, újabb vitákat fog generálni – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán, emlékeztetve arra: a konvergenciaprogram miatt újabb forráskivonás vár az egészségügyre. A politikai elemző szerint a kabinet akár a reformféket is behúzhatja, nem téve meg a még szükséges átalakításokat, attól tartva, hogy egy esetleges későbbi népszavazáson ismét leszavazzák őket. Ha azonban ez történik, 2010-ben még komolyabb megszorításokra lesz szükség – vélte Kiszelly.A politológus emlékeztetett: 2006 tavasza óta a kormánypártok nem nyertek szavazást, és várható, hogy 2009-ben az EU-parlamenti választáson is bukni fognak. A népszavazási eredmény azért is okozhat pánikot az MSZP-ben, mivel igazolja a pártok népszerűségét kutató közvélemény-kutatási adatokat, vagyis azt, hogy a Fidesz kétharmadon, a kormánypártok pedig együtt 15-17 százalékon állnak.
A miniszterelnök jövőjéről szólva Kiszelly Zoltán azt mondta: Gyurcsány azzal, hogy tavasszal nem lesz pártkongresszus, időt nyert, de ezalatt a pártnak is eldöntenie, mit akar. Sok szocialista gondolkodhat úgy, hogy az SZDSZ oktatási és egészségügyi reformjai miatt csökken 2010-ben mandátumokban is mérhetően pártjuk népszerűsége. Gyurcsány Ferenc ideje fogytán: mutatnia kellene valamit, hogy miért hoztunk az elmúlt pár évben áldozatot – mondta Kiszelly, aki arra nem tenne „nagy pénzt arra”, hogy Gyurcsány Ferenc lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje 2010-ben.
Ősszel jöhet az újabb népszavazás
Orbán Viktor szerint egy újabb kudarcot élhet át szeptemberben a kormány, amennyiben nem vonja vissza a februárban elfogadott egészségbiztosítási törvényt. A Fidesz elnöke szerint a vasárnapi népszavazás eredménye alapján egyértelmű, hogy az emberek az egészségbiztosítási törvényt is elutasítják. Ha pedig a kormány nem alkot új jogszabályt, akkor az Albert házaspár által kezdeményezett népszavazáson ősszel megbukik a több-biztosítós rendszer is. „Miért kell kétszer sorba állni a nyaklevesért? Miért kell kétszer nekimenni fejjel a falnak? Üljünk le, gondoljuk át, vonjuk vissza” - fogalmazott a politikus. Orbán Viktor hangsúlyozta: az egészségbiztosítás jövőjéről szóló tárgyalásokba be kell vonni a szakmát is.
A politológus emlékeztetett: 2006 tavasza óta a kormánypártok nem nyertek szavazást, és várható, hogy 2009-ben az EU-parlamenti választáson is bukni fognak. A népszavazási eredmény azért is okozhat pánikot az MSZP-ben, mivel igazolja a pártok népszerűségét kutató közvélemény-kutatási adatokat, vagyis azt, hogy a Fidesz kétharmadon, a kormánypártok pedig együtt 15-17 százalékon állnak.
A miniszterelnök jövőjéről szólva Kiszelly Zoltán azt mondta: Gyurcsány azzal, hogy tavasszal nem lesz pártkongresszus, időt nyert, de ezalatt a pártnak is eldöntenie, mit akar. Sok szocialista gondolkodhat úgy, hogy az SZDSZ oktatási és egészségügyi reformjai miatt csökken 2010-ben mandátumokban is mérhetően pártjuk népszerűsége. Gyurcsány Ferenc ideje fogytán: mutatnia kellene valamit, hogy miért hoztunk az elmúlt pár évben áldozatot – mondta Kiszelly, aki arra nem tenne „nagy pénzt arra”, hogy Gyurcsány Ferenc lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje 2010-ben. Ősszel jöhet az újabb népszavazás Orbán Viktor szerint egy újabb kudarcot élhet át szeptemberben a kormány, amennyiben nem vonja vissza a februárban elfogadott egészségbiztosítási törvényt. A Fidesz elnöke szerint a vasárnapi népszavazás eredménye alapján egyértelmű, hogy az emberek az egészségbiztosítási törvényt is elutasítják. Ha pedig a kormány nem alkot új jogszabályt, akkor az Albert házaspár által kezdeményezett népszavazáson ősszel megbukik a több-biztosítós rendszer is. „Miért kell kétszer sorba állni a nyaklevesért? Miért kell kétszer nekimenni fejjel a falnak? Üljünk le, gondoljuk át, vonjuk vissza” - fogalmazott a politikus. Orbán Viktor hangsúlyozta: az egészségbiztosítás jövőjéről szóló tárgyalásokba be kell vonni a szakmát is. Horn békejobbját nehezen fogadták a szocialisták – fotó: Darnay Katalin -->