Hírek

2008.03.28. 11:34

Fekete fóliával takarta le a Jobbik Ho Si Minh szobrát

Fekete fóliával takarta le pénteken a Jobbik Magyarországért Mozgalom zalaegerszegi elnöke Ho Si Minh szobrát a zalai megyeszékhelyen, érthetetlennek nevezve, hogy egy "véreskezű zsarnoknak" emlékműve lehet a városban.

MTI

Pete Róbert azt mondta: már 2005-ben is kezdeményezték a szobor lebontását, majd tavaly decemberben a Jobbik és a Magyar Gárda beadvánnyal fordult az önkormányzathoz, amire nem kaptak választ. A Jobbik helyi elnöke szerint "ennek az embernek vér tapad a kezéhez", hiszen Vietnamban egymillió halálos áldozata volt a szocialista megtorlásnak. A párt a szobornál tartott sajtótájékoztatóján szót emeltek a fogyasztóvédelmi bírságok tervezett emelése miatt is, mert az szerintük a kisvállalkozások elleni "terror" fokozását jelenti.

Pete Róbert a tanárverések kapcsán is kifejtette álláspontját, amely szerint a Jobbiknak volt már egy javaslata, amelyben megfogalmazták: a tanároknak vissza kell adni a fegyelmezés eszközét, az erőszakos tanulókat pedig "izolált" foglalkoztatás keretében kell megtanítani a társadalmi normák elfogadására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!