2008.01.16. 18:21
Nem gyűjtenek a Ligának
Ne folytasson a kormány közpénzen népszavazási kampányt – követeli a Fidesz. A kormányszóvivő ismét jogszabályi - kommunikációs - kötelezettségükre utal. Az ellenzéki párt még nem állt elő saját kampánya részleteivel.
[caption id="" align="alignleft" width="250"] Varga Mihály: Befektetői konzultációs tanácsot hoztunk létre
[/caption]A Fidesz egyelőre adós saját népszavazási kampánya részleteivel, ám máris a kormányt támadja: a legnagyobb ellenzéki párt azzal gyanúsítja a kabinetet, a költségvetésben lakossági tájékoztatásra szánt egymilliárd forintból a népszavazással kapcsolatos pártkampányt folytat. Minderről Nyitrai Zsolt, a párt operatív igazgatója beszélt szerdán: azt mondta, a kabinet hirdetéseken keresztül magyarázza a megszorításokat, így többek között a bevezetett vizitdíjat, tandíjat és kórházi napidíjat. Szerinte ez egyértelműen a kormányzat népszavazási ellenkampánya: márpedig a referendummal kapcsolatban az MSZP-nek kellene kampányolnia – természetesen pártpénzen. Nyitrai közölte: szerdán írásban is felszólították Gyurcsány Ferencet, hogy a kormány hagyjon fel a milliárdos kampánnyal.
A kormányszóvivői iroda válaszközleményében úgy reagált: a tájékoztatásra elkülönített egymilliárd éppen hétszer kevesebb, mint amennyit az Orbán-kabinet 2001-ben erre a célra fordított. A kiadásokat többek között azzal magyarázták: a kommunikáció a kabinet jogszabályokban előírt kötelezettsége, másrészt a tájékoztatás Sólyom László államfő szerint is a reformintézkedések sikerének egyik alapfeltétele.
A Fidesz tegnap, elnökségi ülésének második napján egyelőre nem vette napirendre a népszavazás kérdését, a stratégiáról, az egészségbiztosítási törvény február 11-ei újraszavazásáról ma tárgyal a testület. Varga Mihály, a párt alelnöke ugyanakkor azt mondta, az elnökség kitért az Albert-házaspár az egészségbiztosítás privatizációja ellen benyújtott népszavazási kezdeményezésére (lásd keretes írásunkat). Noha a párt támogatja a kezdeményezést, nem vesz részt az aláírások gyűjtésében, mivel erre senkitől sem kapott felkérést. A tegnapi ülésnapon a Fidesz döntött arról: befektetői konzultációs tanácsot hív életre. Varga Mihály azt mondta: a tanács vezetésére Járai Zsigmondot kérték fel, és azt várják tőle: tartson kapcsolatot külföldi tőkebefektetőkkel, konzultáljon és ötleteket gyűjtsön befektetési lehetőségekre. Varga szerint minderre azért van szükség, mert a kormány gazdaságpolitikája megbukott.
Rosszul feltett kérdés?
„Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több biztosítós egészségbiztosítást?” – hangzik az Albert házaspár által jegyzett, a Liga Szakszervezetek által felkarolt népszavazási kérdése. Kérdés, megállja-e helyét a megfogalmazás, hiszen az egészségbiztosítási törvény egy biztosítóról, ugyanakkor több pénztárról beszél. „Nem ér össze a két dolog” – mondta el lapunk kérdésére Kolláth György alkotmányjogász. „A jog és a politika más terület, tehát elképzelhető olyan későbbi jogi magyarázat a kormány részéről, ami belekapaszkodik a megfogalmazás hiányosságába.”Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke „viccesnek” nevezte a fentieket; szerinte a kérdés rendben van. Közölte: szakértőik minden szempontból megfelelőnek tartják a népszavazási kérdést. „Készen állunk bármilyen vitára. Az alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a népszavazási kérdésnél nem lehet elvárni a kezdeményezőtől, hogy a pontos terminológiát használja. A lényeg, hogy tartalmilag rendben legyen a kérdés” – mondta. Az aláírásgyűjtő ívet tegnap Mádl Ferenc volt államfő is szignálta.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke „viccesnek” nevezte a fentieket; szerinte a kérdés rendben van. Közölte: szakértőik minden szempontból megfelelőnek tartják a népszavazási kérdést. „Készen állunk bármilyen vitára. Az alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a népszavazási kérdésnél nem lehet elvárni a kezdeményezőtől, hogy a pontos terminológiát használja. A lényeg, hogy tartalmilag rendben legyen a kérdés” – mondta. Az aláírásgyűjtő ívet tegnap Mádl Ferenc volt államfő is szignálta. Varga Mihály: Befektetői konzultációs tanácsot hoztunk létre -->