2008.01.10. 17:05
Előzetesbe kerül a bírókra és saját ügyvédjére támadó pereskedő férfi
Harminc napra előzetes letartóztatásba került az a férfi, aki kedden polgári perének végeztével székkel támadott a bírókra és ököllel arcul csapta a testület tagjainak védelmére kelő ügyvédnőt a Pest Megyei Bíróságon.
Az indoklás szerint tartani lehet az 51 éves férfi szökésétől, illetve attól, hogy új bűncselekményt követ el. Az alperes minden előzmény nélkül támadt a bírónőre a vasvázas székkel, majd ököllel arcul ütötte a közbelépő ügyvédjét is. A dühöngőt végül az épület egyik őre fékezte meg. A bírónőnek eltört a vállal és az egyik ujja, míg az ügyvéd fején felhasadt a bőr. A férfi bíró kézfején sérült meg, a bírói tanács harmadik tagja pedig sokkot kapott, akárcsak a bírósági fogalmazó.
A történtek kapcsán Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke úgy határoztak, létre hoznak egy, a bíróságok védelmét kidolgozó szakértői bizottságot. A testületnek egy hónap áll rendelkezésére javaslatai kidolgozására.