Hírek

2007.12.18. 07:14

Legények a gáton

Az ombudsmanjelöltek parlamenti „buktája” sokkal inkább értékelhető az államfőnek küldött üzenetként, semmint az érintettekkel szembeni bizalmatlanság kifejezéséként. Más kérdés, hogy a makarenkói pofonból nekik jutott a nagyobb rész.

Stanga István

Miközben az egész ország az egészségbiztosítás átalakításáról szóló törvénytervezet sorsára koncentrált, szép csendesen ismét megbuktak Sóyom László jelöltjei. Persze, úgy is fogalmazhatnánk – ami talán jobban is fedné az igazságot –, hogy az államfő megint beleszaladt egy jókra pofonba. És ez még akkor is igaz, ha tudjuk: Péterfalvi Attila és Nagy Boldizsár ombudsmanjelöltek leszavazása korántsem az érintettek személyének szólt, hanem afféle nevelő célzatú akciónak (mondhatni: makarenkói pofonnak) tekinthető. Hogy aztán kikben éledt fel ez a pedagógiai ösztön, azt pontosan nem tudni, mindenesetre a voksolás számaiból (főként Nagy Boldizsár esetében) arra következtethetünk, hogy nem csupán szocialista honatyák „jeleztek” ilyen módon a köztársasági elnöknek, hanem fideszesek is, dacára annak, hogy a nagyobb ellenzéki párt korábban azt mondta, mindkét személyt támogatják majd.

Meggyőződésem ugyanakkor, téved, aki azt hiszi, hogy ez a nagyon is kódolatlan üzenet bármit is változtat majd az államfő szerepfelfogásán, nem is szólva Sólyom László személyiségéről, ami messziről nézve sem tűnik flexibilisnek, pláne meg nem egy olyan „rendben, uraim, akkor beszéljük meg” típusúnak. Ezért aztán teljesen fölöslegesen csóválták a fejüket mind az MSZP-ben, mind a Fideszben, hogy ejnye-bejnye, már megint nem egyeztettek velünk, és hiába az újabb és újabb parlamenti fiaskó, az elkövetkezők során vélhetően ugyanerre a következetes (vagy nevezzük inkább csökönyösnek?) köztársasági elnöki mgatartásra számíthatunk. De legalább ennyire makacsnak minősíthetjük a pártokat is, amelyek döntését nyilvánvalóan ezernyi motívum befolyásolja, kivéve mondjuk a jelöltek szakmai alkalmasságát. Természetesen lehet az ügyből hiúsági kérdést csinálni, lehet az államfőt leckéztetni, de ettől nem leszünk beljebb, miközben olyanokat alázunk meg, járatunk le, akik erre egyáltalán nem szolgáltak rá. Ugyanis, ha tudomásul vesszük, ha nem, ennek az egész hercehurcának, presztízsharcnak, kakaskodásnak – vagy nevezzük bárminek – a legnagyobb kárvallottjai éppen azok az emberek, akik nem szakmai szempontok miatt kényszerülnek vesszőfutásra, hanem azért, mert egy értelmetlen háborúban rosszkor voltak rossz helyen.

Noha Sólyom László a parlamenti kudarc után a csalódottságáról beszélt, meg arról, hogy „...nyilvánvalóan politikai döntés született...”, azért a dolog nemigen rendezhető le ennyivel. Azt magam sem vitatom, hogy egyfajta „politikai döntésről” kell beszélnünk (nehéz is lenne másról, lévén érvek szóba sem kerültek), amely azonban ezúttal nem a pártok közötti harc mentén értelmezhető és értelmezendő, hanem sokkal inkább az államfővel szembeni ellenérzések, bizalmatlanság kifejeződése. Ha valakik netán mégis abban reménykednének, hogy ez a „juszt se kérdezlek meg benneteket”, illetve „mi meg azért se szavazzuk meg” típusú, idióta, sehova sem vezető társasjáték egyszer majd csak véget ér..., nos, azoknak csalódniuk kell. Azzal meg senki se hozakodjon elő,  hogy na, de a tekintély... Az ugyanis már régen a múlté.   

Ezek is érdekelhetik