Hírek

2007.12.28. 18:43

Kisnyugdíjas is pályázhat üdülési csekkre februártól

Kisnyugdíjasok, fogyatékkal élők, több gyermekes nagycsaládok és szakmunkástanulók is pályázhatnak üdülési csekkre februártól.

T. M.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a vele együttműködő szervezetek 2,5 milliárd forintot szánnak erre a célra, amelyből becslések szerint százezren juthatnak támogatáshoz. Ebből 1,24 milliárd forint összegben kívánják támogatni az alacsony jövedelmű nyugdíjasokat, s 460 millió forintra pályázhatnak a fogyatékosok. A többgyermekes családokat 740, a szakiskolai tanulókat pedig 60 millió forinttal támogatják.

Várhatóan az időseknél és a fogyatékkal élőket ápolóknál 75 ezer, a családoknál 100 ezer forintos jövedelemnél húzzuk majd meg a határt – mondta el Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának elnöke. A kört azonban még más feltételek alapján is szűkíthetik, mivel a százezer ember csak töredéke a több millió érintettnek. A pályázati feltételek és a formanyomtatványok január közepétől érhetők el az alapítvány honlapján és az ügyfélszolgálati irodákban. Az alapítvány 2007-ben 1,7 milliárd forint értékben támogatta a rászorultak pihenését, kikapcsolódását, üdülését.

Ezek is érdekelhetik