Hírek

2007.12.05. 14:29

Halottnak hitték, most börtönben ül

BAMA

Letartóztatta a brit rendőrség azt a férfit, aki 2002-ben tűnt el a tengeren kenuzva és a hétvégén került elő. Mint a middlesborough-i rendőrség főfelügyelője, Tony Hutchinson elmondta, az 57 éves John Darwint csalással gyanusítják.

A halottnak hitt kenust azután vették őrizetbe, hogy a Mirror című brit bulvárlap egy fényképet hozott nyilvánosságra, amelyen nagy valószinűséggel John Darwin és felesége látható Panamában. A 2006-os fotót egy "költözz Panamába" (Move to Panama) elnevezésű ingatlanügynökség internetes oldalán találták, de a rendőrség szerint a fénykép eredetiségének ellenőrzése időbe telik. Anne Darwin 6 hete költözött Panamába, miután közel félmillió fontért eladta a pár angliai ingatlanjait.

Az 55 éves nő brit lapoknak elmondta, hogy bár felvette a férfi halálakor járó életbiztosítási összeget 2003-ban, de jóhiszeműen cselekedett és hajlandó visszafizetni a pénzt. Anne Darwin hangsúlyozta, örül, hogy férje életben van, de nem siet haza emiatt.

A rendőrség egy feljelentést követően anyagi visszaélés gyanúja miatt az utóbbi 3 hónapban újravizsgálta Darwin eltünésének ügyét, de mint a főnyomozó elmondta, ő volt a legmeglepettebb, amikor a férfi a hétvégén besétált egy rendőrörsre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!