Hírek

2007.12.20. 06:08

Borúlátóak a magyarok

Meglehetősen negatívan ítélik meg a magyarok az ország helyzetét, illetve a saját jövőjüket. Legtöbben a munkahelyük miatt aggódnak.

Tóth Marcella

A magyarok ítélik meg a legrosszabbul a saját országuk jelenlegi gazdasági helyzetét az Európai Unióban. A hazai megkérdezettek csupán nyolc százaléka tartja jónak vagy kiválónak az ország gazdasági állapotát, szemben a listavezető Dániával – derül ki az Eurobarometer őszi felméréséből. A skandináv országban száz megkérdezettből kilencvenheten elégedettek. A jövőt illetően sem túl optimisták a magyarok: a válaszadók mindössze tizenhárom százaléka véli úgy, hogy a következő tizenkét hónapban javul az ország gazdasági helyzete. Így aztán az sem meglepő, hogy a saját életüket illetően is borúlátóak. Százból mindössze tizenöt magyar várja azt, hogy a következő egy évben jobb lesz az életszínvonaluk.

Nemcsak az Eurobarométer adatai mutatják azt, hogy a magyar lakosság pesszimista, s félve tekint a jövőbe. Hasonló következtetéseket lehet levonni a Nielsen piackutató vállat legutóbbi felméréséből, amelyben negyvennyolc országban vizsgálták a fogyasztók bizalmi indexét. A nulla és kétszáz pont közötti mutatót három tényező megítéléséből állítja össze a Nielsen: a munkalehetőségekről, a személyes anyagi helyzetről, valamint a szükséges, illetve kívánatos termékek megvásárlását befolyásoló légkörről mondott pozitív és negatív véleményekből. A magyar fogyasztók bizalmi indexe a második legalacsonyabb a vizsgált európai országok között. A magyarok hatvankilenc pontos fogyasztói bizalmi indexénél csak a portugálok ötvenhat pontos mutatója alacsonyabb.

A magyarországi megkérdezettek a munkahelyi kilátásaik miatt aggódnak leginkább. A vásárlásra alkalmas körülményeket, illetve a személyes anyagi helyzetüket is a válaszadók túlnyomó többsége pesszimistán látja. Jó hír viszont, hogy megállt a mutató csökkenése. A két évvel ezelőtti felmérés még kilencvenes bizalmi indexet állapított meg Magyarországon, majd tavaly hetvennégyest, idén tavasszal pedig hatvanhatost. Ehhez képest most ősszel három ponttal emelkedett a mutató. Nemcsak a lakosság, hanem a kutatók egy része is borúlátó. Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa az mfor.hu-n közzétett elemzésében leszögezi: a magyar gazdaság növekedési lendülete 2006. második felétől folyamatosan lankad. Az idei harmadik negyedévben még az egy százalékot sem érte el a növekedés üteme, s a negyedik negyedévi javuló teljesítménnyel együtt sem fogja lényegesen meghaladni az éves mutató a másfél százalékot. A kutató rámutat arra, hogy mindenki tudta, az egyensúly helyreállítása növekedési áldozattal jár, de ilyen nagymértékűvel senki sem számolt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!