Hírek

2007.08.31. 12:04

Szombaton érkeznek a lánglovagok

Péntekre mindenütt csillapodtak a görögországi Peloponnészosz félszigeten és Évia szigetén pusztító tüzek. Az időjárás kegyes volt, alábbhagyott a szél,így könnyebbé vált az oltás.

BAMA

A helyi tűzoltóság szerint a helyzet a körülményekhez képest jól alakul, közvetlenül már egyetlen települést sem fenyegetnek a lángok. A tüzek hatvannégy áldozatot követeltek. Athénban eközben összecsaptak a rendőrökkel a tüntetők. Azért törtek ki a zavargások, mert a kormány – a tüntetők szerint – hagyta leégni Görögországot. A görög kormány közlése szerint az elmúlt napok eseményei a GDP több mint 0,6 százalékát kitevő károkat okoztak az országnak.

A magyar egység csütörtökön befejezte a tűzoltást Évia szigetén. A magyar tűzoltók, akik Szeta településen, a korábbi helyszíntől két kilométerre, egy fenyveserdőben oltottak, este hét órára elvégezték a feladatukat - mondta el a csoport parancsnoka, Cziva Oszkár tűzoltó ezredes
Csütörtökön a görög nagykövet helyettese, valamint a konzul megköszönte a magyar tűzoltók segítségét. A csapat pénteken reggel indult el Tesszalonikibe, ahonnan szombaton folytatják útjukat Magyarországra, terveik szerint szombaton este érkeznek Magyarországra.

Tűzoltó-tragédia Horvátországban

Miközben Görögországban szunnyadni látszik a tűz, a horvátországi Kornat szigetén már hat halottja és hét súlyos sérültje van az erdőtüzeknek. A szakemberek azt valószínűsítik, hogy a gyorsan terjedő tűz körbekerítette a tűzoltókat, akik a sűrű füstben rosszul lettek, és füstmérgezést kaptak. A súlyosan sérült túlélőket Zágrábba szállították.

Horvát lapok szerint már őrizetbe vettek nyolc embert, akiknek közük lehet a tűzhöz. Egyelőre nem tudják, szándékos gyújtogatásról, vagy gondatlanságról van szó. Horvátországban erdőtüzek pusztítanak Hvar szigetén és Dubrovnik környékén is.

Horvát lapok szerint már őrizetbe vettek nyolc embert, akiknek közük lehet a tűzhöz. Egyelőre nem tudják, szándékos gyújtogatásról, vagy gondatlanságról van szó. Horvátországban erdőtüzek pusztítanak Hvar szigetén és Dubrovnik környékén is. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!