2007.08.28. 18:16
Ötpárti egyeztetés a független hivatalról
Az MDF kivételével az összes parlamenti párt egyetért abban, hogy egy független költségvetési hivatalt hozzanak létre. Ez derült ki a pártok képviselőinek ötpárti egyeztetésén, amelyet Sólyom László államfő kezdeményezésére hívtak össze kedden a Sándor-palotában.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője közölte: szükségesnek tartják egy független intézmény létrehozását, amely tájékoztatja a parlamentet és a közvéleményt a költségvetési tervszámok realitásáról. Az SZDSZ az elsődleges hiányra, a hároméves tervezésre, illetve a független költségvetési hivatalra vonatkozó elképzeléseket támogatja – közölte Gusztos Péter, a liberális párt frakcióvezető-helyettese.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke azt mondta: a Fidesz nyitott a javaslatra, de azt tartják a legfontosabbnak, hogy az új intézmény független és olcsó legyen, valamint hogy egyeztessék össze működését az Állami Számvevőszékkel.
Semjén Zsolt, a KDNP elnök-frakcióvezetője szerint akkor van a költségvetési hivatalnak igazán értelme, ha annak vétójoga van. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője viszont úgy vélte: pártja nem támogatja egy új hivatal felállítását, mert elégséges a jelenlegi törvények alkalmazása és betartása, illetve az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megerősítése. Mint mondta, az MDF fontosnak tartaná erősíteni az ÁSZ működésének törvényi feltételeit. Herényi Károly közölte: ha már új hivatal felállításáról van szó, akkor az csak a pártja által javasolt Tiszta Kezek Hivatala lehetne.
Fidesz-javaslat takarékoskodásra
Egymilliárd forintot lehet spórolni az állami költségeken – állította kedden Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója a választási költségek csökkentéséről szóló Fidesz-javaslatokról tartott ötpárti tárgyalás után. A legnagyobb ellenzéki párt többek között azt javasolja, hogy ésszerűsítsék a választási informatika kiadásait, töröljék el a borítékot a választásokon, s az Országos Választási Bizottság választott tagjai pedig ne kapjanak tiszteletdíjat, csak költségtérítést.