2007.08.18. 19:01
Megszűnhet a lakáshitelek állami támogatása?
A Fidesz azt kéri Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, ne fogadja el azt a javaslatot, amely szerint megszűnne a lakáshitelek állami támogatása.
Deutsch-Für Tamás közölte: a javaslat 300 ezer családot érint, akiknek éves szinten mintegy 51 milliárd forint plusz terhet jelentene ez az intézkedés. Ez azt is jelenti, hogy jövőre átlagosan családonként 170 ezer forinttal növekedne a lakáshitel után fizetendő törlesztés – tette hozzá.
A Népszabadság szombati számába ír arról, hogy az Államreform Bizottság javaslatcsomagja megszüntetné a lakáshitelek állami támogatását, de „csak az életbelépést követően felvett hitelekre vonatkozóan”. A lap szerint a munkaanyagban szó van arról is, hogy kedvezménnyel ösztönöznék a támogatott hitelek korábbi visszafizetését. A cél az, hogy a mostani évi több mint 220 milliárd forintos állami kiadást 170 milliárd alá csökkentség pár éven belül. Draskovics Tibor, a testület vezetője tegnap azt mondta a dokumentumról, hogy egyeztetés alatt álló nem nyilvános munkaanyag és nem a kormány tervezett intézkedéseit tartalmazza.