2007.08.23. 18:13
Gyakrabban ellenőrzik a kínai piacokat
„Gyakoribbak lesznek az ellenőrzések a főleg távol-keleti cikkeket forgalmazó piacokon a jövőben” – ígérte meg csütörtökön Wittich Tamás.
[caption id="" align="alignleft" width="260"] A kínai piacokra is kerülhetnek veszélyes termékek
[/caption]A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetője szerint erre azért van szükség, mert az elmúlt hetekben számos olyan lakossági bejelentés, illetve uniós riasztási jelzés erősítette meg a gyanút: a Távol-Keletről származó termékek komoly veszélyt jelenthetnek a fogyasztókra.
A főhatóságnál legutóbb a sajtóból értesültek arról, hogy Új-Zélandon egy olyan gyermekpizsamára figyeltek fel a fogyasztóvédők, amely formaldehidet tartalmaz, ez az anyag pedig kifejezetten káros a gyermekekre. „Az ezzel kapcsolatos mintabegyűjtést elkezdtük, és napokon belül tájékoztatjuk a lakosságot, hogy hazánkban forgalomba került-e ilyen gyermekpizsama” – mondta Wittich Tamás. Hozzátette: szeptembertől kezdi meg munkáját a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amely a tervek szerint már az idén mintegy 360 fővel őrködik azon, hogy Magyarországon csak biztonságos árucikkeket hozzanak forgalomba.
Közben tegnap újabb két amerikai játékforgalmazó hívta vissza Kínában gyártott termékeit a festésük túl magas ólomtartalma miatt. A mára mindennapossá vált esemény ezúttal 300 ezer terméket érint. V.M.
A kínai piacokra is kerülhetnek veszélyes termékek -->