Én még nem temetnék

Egy jó ideje már világszerte igen sokan beszélnek az úgynevezett hagyományos napilapok haláláról. Minderre az szolgáltat okot, hogy a példányszámok – ha talán nem is drámai mértékben – kitartóan csökkentek és csökkennek, s ezt a folyamatot eleddig nem nagyon sikerült megállítani, hogy annak megfordításáról már ne is beszéljünk. A helyzet természetesen hasonló Magyarországon is. Az idén szinte valamennyi lap veszített olvasókat, noha – legalábbis a szakemberek véleménye szerint – a legkritikusabb helyzetben a politikai napilapok vannak.

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) legfrissebb adatai szerint valamennyi országos politikai napilap vérveszteséget szenvedett, de az idei esztendő első fele nem hozott jót a bulvársajtó számára sem. Sikereket egydül talán az ingyenes újságok értek el, de ezen aligha lehet csodálkozni, ugyanis az utóbbiak felfutása világszerte megfigyelhető (az elmúlt öt évben például megháromszorozódott a számuk). Hogy milyen tényezőkre vezethető vissza az olvasók elfordulása, s hogy tényleg bealkonyult-e a politikai napilapoknak, arról persze, megoszlik a téma ismerőinek a véleménye.

Van, aki úgy látja, a klasszikus lapok valóban a végüket járják mindenütt a világon, amelynek oka – egyebek mellett – az internetes hírközlés térnyerése, amit hazánkban súlyosbít az érintett médiumok pártossága is. És hát, az sem könnyíti meg a dolgot, hogy a magyar emberek nem jelentéktelen része elfordult a politikától. Mások nem látják ennyire drámainak a helyzetet, sőt, úgy vélik, a hagyományos sajtó nagyon sok olyan dolgot képes adni az olvasóknak, amelyet mondjuk az internetes újságírás nem. Ebben a körben szokták megemlíteni például a különféle háttéranyagokat, a hosszabb elemzéseket, és így tovább.

Bár a vészharang kongatása nem teljesen fölösleges, jómagam azt gondolom, nagyon korai még a hagyományos újságírás kimúlásáról beszélni. Sőt, még azt sem tartom kizártnak, hogy a példányszámok esése okozta sokk kiheverését követően valamiféle megújulásnak lehetünk tanút. Hogy példákat is említsek... A bulvárlapok térhódítása világszerte (így idehaza is) bizonyos lépésekre kényszerítette a többieket, s e módosítások mind-mind az olvasók jobb kiszolgálását célozták. Nem egy újság – a könnyebb kezelhetőség végett – formátumot váltott (tabloid), mások a témaválasztás (a bulvár érdeklődési körébe tartozó sztorik és személyek „tálalása”) és/vagy az anyagfeldolgozás (több és nagyobb kép, grafikonok, infografikák, lazább nyelvezet, stb.) terén végrehajtott változtatásoktól reméltek sikert. Hogy ezek megfelelő válaszok voltak-e, azon persze, lehet vitatozni, de azon nem, hogy az évtizedes tespedés után legalább valami megmozdult. Vagy utalhatnék arra is, hogy a nyomtatott sajtót birtokló kiadók szinte mindegyike immár komoly energiákat mozgósít az online területén is.

A piacvesztéstől, az új hírközlési fomák (internet) megjelenésétől való félelmet megértem, még ha nem is feltétlenül tartom teljesen indokoltnak. Gondoljunk csak bele, hogy a televízió hódító útjának kezdetén hányan de hányan jósolták a mozi halálát. De ahogy elnézem, az akkori nagy „beteg” máig kiváló egészségnek örvend.