Hírek

2007.08.19. 10:18

Ami ebben a filmben jó, nem az én művem

Arany Leopárd díjat nyert Fliegauf Benedek TEJÚT című filmjével a hatvanadik locarnói filmfesztiválon. A 33. születésnapját ünneplő alkotó rendezője, írója, látványtervezője és zeneszerzője is egyben legújabb művének.

Hegedűs Rita

– Mit jelent önnek ez a díj?
– A fiam születésének a filmje ez. Megszületett, közben elkészült a film, ez a kettő valamilyen módon összefolyt. A Tejút egy derűs csecsemő szemszöge, ahogy felfedez valamit, ahogy először néz rá valamire. Itt van frissen ebben a világban. Ez párhuzamosan haladt a fiam születésével, és hogy ez most egy Arany Leopárdban testesült meg, az elég jó érzés. Ezért is vettük át együtt a fiammal a díjat. Ő az alkotótársam! Nagyon erősen figyeltem rá ez időszak alatt. Már megszületése előtt aktívan kommunikáltunk. Jelenleg ő a legfontosabb múzsám. Az hogy a film ilyen lett, ebben neki nagyon nagy szerepe van.

[caption id="" align="alignright" width="260"] Nem motivált semmi, nem szerettem volna semmit elmondani, elmesélni ezzel a filmmel
[/caption]– Milyen volt a locarnói közönség?
– Egyszer találkoztam csak velük, de akkor nagyon nyitottak voltak, nagyon értették a filmet. Ha egy fesztiválon a nézők egy ilyen kísérleti, innovatív filmet néznek meg, akkor általában ki szoktak menni, ha nem tetszik nekik, hiszen annyi film közül választhatnak. A Tejútról nem ment ki senki.

– Milyen céllal készült a film?
– Nem motivált semmi, nem szerettem volna semmit elmondani, elmesélni ezzel a filmmel, de vannak bizonyos belső tartalmaim, amit megpróbálok kifejezni, ennek a folyamatnak az eredménye, hogy a Tejút elkészült. Ráértem. A feleségem terhes volt, és vártuk a babát. De más szempontból is nyugodt periódus volt. Adott volt a helyzet, hogy készítsünk egy olyan filmet, amit hamar be lehet fejezni, látjuk a végét, nem hosszú éveken keresztül húzódik bonyolult koprodukciós folyamatok között. Ezek voltak a praktikus okok. Ez a film lelkileg nagyon erősen összefügg első gyerekem megszületésével. Nagyon élveztük a forgatást. A feleségem – Czira Sára – nagy hassal, még a kilencedik hónapban is kijárt a forgatásokra, annak ellenére, hogy tél volt, és külső helyszínen forgattunk.

– Ő a film vágója…
– … és a rendező munkatársa. Együtt csináltuk. A Tejút nagyon belülről jön. Emiatt jó volt, hogy nem professzionális hadsereggel kellett leforgatnom, hanem a barátaimmal és a családommal. Ilyenkor a közreműködők is másképp dolgoznak, és ennél a filmnél ez fontos volt.

– Akik az előző filmjeit látták, azoknak ez tetszeni fog?
– Szerintem nem mindenkinek. Ez most egy kicsit más. Azt hiszem kell hozzá egy kis szellemi érettség, ami viszont egyáltalán nem életkor függő. Az hogy ki hogy fogadja ezt a filmet, eléggé pontos képet ad arról, hogy az illető éppen hol tart a saját szellemi útján. Három évvel ezelőtt nekem nem sokat jelentett volna ez a film. Hét éve viszont talán nagyon sokat. Ami ebben a filmben jó, az persze nem az én művem. Képzeljünk el egy fotót egy erdőről, a kép tiszta, éles, ügyesen exponált. Mindez az alkotói alázat, egyfajta minimum. Viszont az erdő csodáját, és titkait nem a fotós teremtette. Ő csak bekeretezte. Ez a nézőpont fontos a Tejúttal kapcsolatban.

– Új műfajt, új kategóriát képvisel a filmje?
– A kategóriák és a címkék megölik ezt a filmet. Ezek itt nem működnek. Ez egy nagyon egyszerű film, de nagyon bonyolult róla beszélni. Minél többet beszélünk róla, olyan, mintha valami egészen bonyolult és érthetetlen dolog lenne, miközben egy nagyon koncentrált, nagyon tiszta meditációs tárgy. Mindent lehet ezzel kapcsolatban, csak beszélni nem.

– Mikor lehet itthon megnézni a filmet?
– A magyar ősbemutató a Művész moziban lesz a Moziünnep keretein belül augusztus 30. és szeptember 2. között. Utána a Filmszemlén lehet majd látni. A forgalmazás csak ez után jön.

– Hogy választotta ki a címet?
– Mikor eszembe jutott, aznap éjjel nem tudtam aludni, mert biztos voltam benne, hogy ez kell, hogy legyen a címe. Az okozott némi dilemmát, hogy az egyik legszebb Luis Bunuel filmnek is ez a címe. Nem baj. Nagyon szeretem ezt a szót! Már a hangzását is! Orbitális, de valahogy derűs is egyben. Van benne valami játékosság. Ugyanakkor a két szó külön roppant szimbolikus egyben pedig a világmindenség egy számunkra ismerős szegmensét is jelöli. Egy csodálatosan szép kerületet hívnak így az univerzumban. A Tejút: a mi kerületünk.

Fliegauf Benedek

1974-ben született Budapesten. Író, rendező, látványtervező, sound-designer. Egy gyermek apja.

Filmjei: Határvonal (2000), Beszélő fejek (2001), Hypnos (2001), Van élet a halál előtt? - beszélgetések Feldmár Andrással (2002), Rengeteg (2003), A sor (2003), Dealer (2004), Pörgés (2005), Tejút (2007)

A rendező sikersorozata 2003-ban indult, amikor Rengeteg című első játékfilmjével Berlinben elnyerte a Wolfgang Staudte-díjat. Következő filmjére, a Dealerre valóságos díjeső zuhant a külföldi filmszemléken: 2004-ben Wiesbadenben, Mar del Platán, Leccében, 2005-ben Pulán, Palicson, Khanty-Mansiyskban, 2006-ban Batumiban, Rouenben, illetve 2007-ben Islantillán ismerték el fontos díjakkal.

Filmjei: Határvonal (2000), Beszélő fejek (2001), Hypnos (2001), Van élet a halál előtt? - beszélgetések Feldmár Andrással (2002), Rengeteg (2003), A sor (2003), Dealer (2004), Pörgés (2005), Tejút (2007)

A rendező sikersorozata 2003-ban indult, amikor Rengeteg című első játékfilmjével Berlinben elnyerte a Wolfgang Staudte-díjat. Következő filmjére, a Dealerre valóságos díjeső zuhant a külföldi filmszemléken: 2004-ben Wiesbadenben, Mar del Platán, Leccében, 2005-ben Pulán, Palicson, Khanty-Mansiyskban, 2006-ban Batumiban, Rouenben, illetve 2007-ben Islantillán ismerték el fontos díjakkal. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!