2007.07.05. 06:00
Reklámtengerben a nézők
Napi három óránál is több reklámot sugározhatnának a jövőben a televíziók – áll a vonatkozó uniós irányelv tervezett módosításában. Akár a szappanoperákban is lehetne termékeket hirdetni.
A jövőben sűrűbben találkozhatnak a tévénézők pelenkát, intim betétet és lábgombát hirdető reklámszpotokkal. A Határok Nélküli Televíziózásról szóló irányelv módosítása ugyanis eltörölné azt a szabályt, hogy a ttévécsatornáknak legalább húsz percet kell hagyniuk két reklámblokk között. Mozifilmeket, gyermekműsorokat és híradásokat azonban csak 30 percenként lehetne hirdetésekkel megszakítani.
Szabadabb kezet kapnának a tévék annak eldöntésében, hogy mikor és mennyi időt fordítanak a legnagyobb bevételi forrásukat jelentő hirdetések közlésére. Tavaly összesen 72 milliárd forint bevételre tettek szert a magyarországi tévécsatornák a reklámokból. Az irányelv módosítása eltörölné azt a korlátozást is, hogy naponta legfeljebb három órányi hirdetést – beleértve a teleshopping műsorokat – lehetne sugározni. Megmaradna viszont a jelenlegi óránkénti tizenkét perces korlát.
Módosítana az irányelv az úgynevezett „termékelhelyezés” szabályain is. A termékelhelyezés kifejezés azt a hirdetési formát takarja, amely nem reklámfilmen keresztül buzdít egy adott termék megvásárlására, hanem egy létező műsorba, játékfilmbe csempészi be valamilyen formában a megismertetésre szánt árut. Világhírű példa erre a James Bond filmek Aston Martin márkájú kocsija, vagy a Mátrixban Neo csúsztatható mobiltelefonja. Az újabb magyar filmekben is számos példát találhatunk hasonló termékelhelyezésekre.
A magyar jogszabályok tiltják a burkolt reklámot, a termékelhelyezésről viszont nem tesznek külön említést. A jelenlegi hatósági gyakorlat szerint fikciós műfajokban pénzmozgás nélkül és az életszerűség határáig fogadható ez el – ecsetelte kérdésünkre Markovich Réka, a Magyar Reklámszövetség főtitkára.
Szexvideós reklám az európai filmek sikeréért
Miközben az unió a reklámozás szabályain enyhítene, szexjelenetektől hemzsegő videoklippel reklámozza magát az interneten az EU filmművészetét terjeszteni hivatott európai filmalap. Az európai filmek egyes jeleneteiből összevágott szeretkezések botrányt keltettek az Európai Parlamentben, az Unió vezetői azonban kiálltak a szokatlan promóció mellett. A „film-szeretôk szeretik majd!” (Film Lovers Will Love This!) című reklám múlt pénteken került fel a világhálóra.Az Egyesült Államokban 2005-ben a tévétársaságok kasszájába befolyt összegnek már az 1,7 százaléka származott termékelhelyezésből. Uniós szinten eddig semmilyen előírás nem szabályozta ezt a területet, így az európai tévék kimaradtak ebből a piacból. Az uniós direktíva módosítása ezért engedélyezné a termékelhelyezést bizonyos tévéműsorokban: játékfilmekben, szappanoperákban és sportközvetítésekben szabadon dugdoshatnák el termékeiket a hirdetők. Erre azonban a műsor kezdete előtt, és annak befejeztével fel kell hívni a nézők figyelmét. Berényi Miklós így akár Armani öltönyben is ármánykodhatna a közkedvelt magyar sorozatban, a fociedzők pedig kedvenc sportszergyártójuk felszerelésében elemezhetik a meccset a stúdióban.
Attól azonban nem kell félnünk a jövőben sem, hogy a híradó műsorvezetője közismert üdítőitalt kortyolgatna két tömegkarambolról vagy adóemelésről szóló hír beolvasása között. Az irányelv ugyanis kifejezetten megtiltaná a termékelhelyezést a tájékoztató- és hírműsorokban. Ugyanígy nem lehetne bújtatva termékeket reklámozni a gyermekeknek szóló műsorokban sem.
Az uniós direktíva módosításait várhatóan egy hónapon belül fogadhatják el. Az irányelvben előírtakat a tagállamok saját törvények megalkotásával vehetik át.