Hírek

2007.07.18. 17:09

Ejnye-bejnye, Hankook!

Szinte még meg sem melegedett hazánkban a dél-koreai Hankook, máris konfliktusok sokasága fűződik a nevéhez. Bár a szakszervezetek harciasnak mutatkoznak, kérdés, hogy mit sikerül elérniük.

Stanga István

Szó ami szó, attól a produkciótól eltekintve, amikor Kóka János gazdasági miniszter egy autógumit maga előtt gurítva érkezett a sajtótájékoztatóra, nem sok pozitívumot mondhatunk a hazánkban megtelepedett dél-koreai céggel, a Hankookkal kapcsolatban. Jószerivel még csak most indult a dunaújvárosi gyárban a termelés, s máris áll a bál a munkáltató és a szakszervezetek (munkások) között.

Most éppen a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és az ágazati szakszervezeti szövetség tiltakozik mindaz ellen, ami a cégnél folyik. Az érdekvédők szerint a munkáltatót nem igazán érdeklik azok a munkajogi egyezmények és előírások, amelyeket például a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, vagy az Európai Unió fogalmazott meg, emellett az általa követett gyakorlat a Munka törvénykönyvét és az Alkotmányt is sérti.

Milyen konkrét kifogások is írhatók a Hankook számlájára? Nos – túl azon, hogy a szakszervezetek és tagságuk megfélemlítésére töreszik –, a hírek szerint egész sor kifogásolható történt: így például problémák adódtak a műszakpótlék kifizetésével, a munkaszüneti napon való munkavégzéssel, és így tovább. Úgy hiszem, a részletekbe nem igazán érdemes belemenni, a lényeg a lényeg: a szakszervezetek szerint sok a baj, s ennek okán azt kérik a kormánytól, hogy csak akkor biztosítsa a dél-koreai vállalatnak a megígért állami támogatást, ha a munkaügyi kapcsolatok rendeződnek.

S bár egy, az MSZOSZ által rendezett ülésen éppen ma jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hogy azok a cégek, amelyeknek tevékenysége nem felel meg a Munka törvénykönyvének, erőteljes szankciókra, adott esetben az állami támogatások megvonására számíthatnak, jómagam nem hiszem, hogy erre például a Hankook esetében sor kerülne. Részint azért, mert ezzel egycsapásra szétzúznák a Kóka János által fantasztikus sikertörténetnek beállított Hankook-sztorit, részint meg azért, mert eddig sem láttuk semmi jelét annak, hogy a hazánkban tevékenykedő multikkal szemben bármiféle hathatós lépésekre sor került volna, akármilyen szabályokat szegtek is meg azok.

S ha már itt tartunk, nem tudom megállni, hogy ne emlékezzek meg a szakszervezetekről, amelyek most úgy csinálnak, mint akik ezúttal tényleg megmutatják majd... Hogy mit? Nos, ezt kérdezem én is, ugyanis a magyar szakszervezetek a rendszerváltás óta eltelt időszakban jószerivel semmit sem mutattak meg. Ha a munkáltatók kívánhatnának maguknak valamilyen ideális ellenfelet (partnert), az egészen biztosan nagyon hasonlítana a jelenlegi szakszervezeteinkhez. Amelyekből eleddig „csak” az elszántság, a céltudatosság, a következetesség és a megalkuvást nem ismerő bátorság hiányzott. Na, de most majd összeszedik magukat (mi tagadás, nem is szeretnék a Hankook bőrében lenni).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!