2007.07.07. 18:49
Demeter Ervin: a Fideszt igazolta a Papp-jelentés
A Papp Károly rendőr dandártábornok vezette vizsgálóbizottság igazolja a Fidesz korábbi állításait, miszerint a rendőrség október 23-án szakszerűtlen intézkedéseket hozott és rátolta a randalírozókat a Fidesz-gyűlésére – mondta tegnap Demeter Ervin, az ellenzéki párt szakpolitikusa. Ismeretes: a jelentését pénteken tették közzé a rendőrség honlapján.
Az anyag alapvetően törvényesnek, de több elemében szakszerűtlennek ítélte a tavaly október 22-24-i rendőrségi fellépést a fővárosban. A politikus hangsúlyozta: fontosnak és hasznosnak tartják a jelentést, amitől azt remélik, hogy elhárítja az akadályokat az áldozatok jogi, anyagi és a lelki kárpótlása elől. Szerinte a jelentés egyértelműen megállapítja a vezetői felelősöket, a beosztottak felelősségét viszont a rendőrségi vezetők dolga tisztázni.