A nem tökéletes katonák

Nem sokáig örülhettek felhőtlenül kiszabadulásuknak az iráni fogságban lévő brit tengerészek. A sajtó és a közvélemény az első pillanatokban ugyan lelkendezett a szerencsés megmenekülés miatt, ám ez a hangulat nyomban átalakult, amikor az eset összes körülményét kezdték el vizsgálni.

 Az újságok (s természetesen közülük is elsősorban a bulvárlapok) azt hangoztatják, a tizennégy férfit és egy nőt megalázó módon engedte el Irán. Hát, szó ami szó, Mahmúd Ahmadinedzsád elnök nem győzte eléggé hangsúlyozni, hogy kegyet gyakorol, az meg, hogy ajándékot küldött a katonák családjának (vázák, pisztácia), szintén lekezelő gesztus.

A legnagyobb szemrehányást persze, nem emiatt kapják a tengerészek, hanem a Teheránban tett megnyilatkozásaik miatt. Például azért. mert azt vallották, iráni vizeken hajóztak, amikor fogságba estek. És hát nem egészen úgy viselkedtek, mint az akciófilmek sztárjai, akiket válogatott kínzásokkal sem lehet szóra bírni. Az már csak olaj a tűzre, hogy a hivatalos szervek engedélyezték a katonáknak a sztori eladását. Némelyek szerint nem elég, hogy szégyent hoztak Nagy-Britanniára, még jókorát „kaszálnak” is az ügy kapcsán.

Az igazság az, hogy nem könnyű az ilyesmit megítélni. A dolog természetrajzához tartozik, hogy nem vagyunk (sőt, a gyanúm szerint nem is leszünk) minden információ birtokában. Ami meg kiszivárog bármelyik oldalról, az éppen úgy lehet hamis állítás, mint valós. A majd két hét folyamán tényleg pszichikai nyomás alatt tartották az elfogottakat? Vagy ezt csak utólag találták ki (netán találtatták ki velük), hogy megvédjék a mundér becsületét?

Tény, hogy bennem nincs egyfajta brit birodalmi önérzet, de valahogy megengedőbb vagyok ezekkel a fiatal tengerészekkel szemben. Éppen ezért nem is értem, mire ez a nagy felzúdulás. Bár, az is lehet, hogy a szigetország közvéleménye valóban hitt a rettenthetetlen hadsereg mítoszában. Most meg azzal a ténnyel kell szembesülnie, hogy elképzelt hősei nagyon is emberből vannak.